Friss tanulmány

2022.10.01. 10:33

Debrecen a negyedik legélhetőbb város hazánkban

A cívisváros nagyot lépett előre az országos listán.

Forrás: Napló-archív

A legfrissebb tanulmányok alapján Debrecen az ország legélhetőbb városai között szerepel! – tudatta a nagyszerű hírt Barcsa Lajos a közösségi oldalán.

Az alpolgármester kiemelte, büszkeséggel tölti el, hogy a cívisváros idén negyedik helyezést ért el az országos listán.

A Takarék Index, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank elemzése többek között figyelembe veszi az adott település oktatási, munkaerőpiaci, kulturális és egészségügyi adottságait, ugyanakkor olyan részletekre is kitér, mint az ingatlanok megfizethetősége.

Ennek alapján Magyarország legélhetőbb járásai északnyugaton, illetve délkeleten helyezkednek el, valamint kiemelkedik Budapest és környéke és a megyeszékhelyek többsége. A lista élén Pilisvörösvár és környéke, valamint Veszprém és környéke követi Budapestet. A főváros 100 pontjához képest a Pilisvörösvári 61,8, a Veszprémi járás pedig 58 pontot ért el.

Az első tízben ezúttal is ott található Debrecen és környéke – amely 57,6 ponttal a negyedik lett –, az 57,4 ponttal ötödik Bólyi járás, valamint Tata és környéke, amely 53,2 ponttal a tízedik.

A Mórahalmi járás 54,2 ponttal a hatodik, az Érdi 53,8 ponttal a hetedik, a Kisbéri azonos pontszámmal a nyolcadik, a Pécsváradi 53,7 ponttal a kilencedik a listán, amelyen például a tavaly harmadik Mór és környéke idén a 25. helyre csúszott vissza.

A részmutatókat tekintve az oktatásban Budapest, Veszprém és környéke és a Győri járás áll az élen, de bekerült az első tízbe négy új járás is, az Orosházi, a Debreceni, a Kiskunhalasi és a Kapuvári. A kultúra vonatkozásában is Budapesté az első hely, megelőzve a Debreceni és az Egri járást. Az egészségügyi mutató Szekszárdon, majd pedig Pécsen és Veszprémben a legjobb, a legbiztonságosabb pedig Debrecen, Veszprém és Zalaegerszeg.

Debrecen bekerült a legélhetőbb megyeszékhelyek közé

A szakértők összeállították a megyeszékelyek egymáshoz képesti élhetőségi rangsorát is, amelyet ezúttal is a főváros vezet. A Budapestet követő városok lemaradása itt is viszonylag jelentős a pontszámokat tekintve. Veszprém 78,9 ponttal lett a második, Győr 68,9 ponttal a harmadik. 

A 60,4 ponttal negyedik helyezett Debrecen tavaly még a 12. volt a listán.

Az első tízben szerepel még Székesfehérvár (60,3 pont), Szekszárd (59,9), Pécs (58,9), Szombathely (58,4), Zalaegerszeg (57,2) és Kaposvár (55,3). A sor végén pedig Kecskemét, Salgótarján és Békéscsaba található, Budapesthez képest kevesebb, mint feleannyi: 42,1, 41,6, valamint 39,2 ponttal.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában