Debreceni Egyetem

2022.10.05. 10:05

Bölcsészhallgatókat díjaztak Debrecenben

Az ösztöndíj presztízsét jelzi, hogy nem a jövőben elvárható teljesítményekért, hanem már elért eredményekért adományozható.

Forrás: Debreceni Egyetem

A dékáni tanácsteremben kedden rendezett ünnepségen vehették át oklevelüket a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatói, akik idén Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjban részesültek – közölte szerdán az unideb.hu. 

A Bölcsészettudományi Kar az előző tanévben is élen járt a kiválóságok elismerésében, az idei magas létszám azonban még a tavalyit is meghaladta. A nyertes hallgatók angol, történelem, szociológia, kommunikáció- és médiatudomány, tolmács, fordító és pszichológia szakokon folytatnak alap- és mesterfokú tanulmányokat az egyetemen. 

– Mindez egyben azt is mutatja, milyen széleskörű a kar képzési palettája, a nyertesek folyamatosan magas száma pedig egyben igazolja az oktatómunka kiválóságát is – fogalmazott köszöntőjében Takács Levente. 

Az oktatási dékánhelyettes kiemelte: az ösztöndíj presztízsét jelzi, hogy nem a jövőben elvárható teljesítményekért, hanem már elért eredményekért – sikeres publikációkért, konferenciaszereplésért, kiváló tanulmányi eredményért vagy kutatómunkáért – adományozható. 

Forrás: Debreceni Egyetem

Takács Levente hangsúlyozta: a most átvett oklevél egyben arra is ösztönöz, hogy folytassák a megkezdett munkát és további eredményeket, sikereket érjenek el tanulmányaik során. Az ünnepség a Hallgatói Előmeneteli és Mentorálási Munkabizottság megalakulásával folytatódott. A testület célja a karon meglévő jó gyakorlatok összegyűjtése és közvetítése, a lemorzsolódás elleni küzdelem, valamint az esetleges lemorzsolódás okainak feltárása. Emellett a bizottság fontos feladata lesz a jövőben a Bölcsészettudományi Karon zajló sokrétű tevékenység összehangolása, illetve jelentés és javaslatok készítése a kari oktatási bizottság és a kari tanács számára. 

Forrás: Debreceni Egyetem

A testület tagjai elsősorban a tanárképzésben érintett nagy hallgatói létszámmal dolgozó szakok (angol, német, magyar, történelem, pszichológia, neveléstudományok), valamint a hallgatók képviselői. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában