Hajdú-bihari X-akta

2022.10.25. 20:00

14 éve nincs meg a tetétleni fantom, újra a nyomába eredtünk

2008 őszén felbolydult a falu apraja-nagyja és mindenki a Csatári fiú kertjében felbukkanó kétméteres, vastagnyakú, fekete ruhás rémről beszélt.

A hajdú-bihari kistelepülés élete megváltozott 14 évvel ezelőtt. A falu azokban a hetekben rettegésben élt, a helyiek nem mertek utcára lépni, még fényes nappal is volt, aki önvédelmi eszközt vitt magával. Számos cikk és szóbeszéd született a tetétleni fantom néven elhíresült alakról, a Haon utánajárt, mi történt azóta.

Forrás: Molnár Péter

A csendesnek tűnő faluban minden szempár ránk szegeződött. Viszont tudatosan a bolt, posta és kocsma körzetét céloztuk meg információszerzés céljából. A kocsma délelőtt 11 órakor ugyan zárva volt, szerencsénkre a boltban dolgozó Gyuri bácsi útba igazított, sőt, sorolta a neveket is, akik a 2008-ban leforgatott Fantom járja Tetétlent című Youtube-videóban szerepeltek az eset kapcsán. Majd egy hangos, izmos, mély férfi hang szólalt fel a konzervek mögötti sorból, fegyelmezve az eladót, hogy őket hiába sorolja, sokan már meghaltak közülük. A hang tulajdonosa előbújt a sorok közül, s a két férfi megtárgyalta, hogy ki kire gondol, kivel mi történt a 2008-as felvétel óta. Majd a diskurzust követően azt javasolták, hogy Csatári Benedeket keressük meg. A kisbolt előtt újabb emberekbe botlottuk, s rögtön fel is tették a kérdést: a fantomot keresik, aki megfélemlítette az embereket? Hosszas bólogatás után, ők is csak megerősíteni tudták, hogy hol találjuk a bőbeszédű riportalanyunkat.

Egy emberként keresték

Ráfordultunk a megadott kis tetétleni utcára, majd az utolsó előtti ház előtt már kint „várt” minket Benedek. Nem sokat kellett győzködni, és már vissza is repültünk 14 évet az időben. 

Fürdés után kijöttem a kertbe, majd megláttam egy furcsa alakot. Utánaszóltam, de már futni kezdett, felkaptam a kaszámat, hogy utánamegyek és kiderítem mit akar, de mezítláb voltam, így nem érhettem utol

 – emlékezett vissza Benedek, aki folyamatosan a kertjében lévő susnyásra mutatott. Elmondta, akkor volt ott még tengeri is, most pedig csak gaz terem meg a földben. – Épp alkonyodott, így annyit még láttam, hogy magas ember volt és befutott a másik udvarba. Lehet, hogy egy hajléktalan volt? – szegezi felénk a kérdést Benedek. Felvont szemöldökkel néztünk rá, tekintettel arra, hogy mi „csak” annyit tudunk, amennyit a híradásokból és a szóbeszédből hallottunk. Majd azzal folytatta, hogy nem lopott tőlük semmit, szerinte csak ijesztgette az embereket.

Nem csak a mi kertünkbe járt, akivel beszéltem, mindenki jelezte, hogy látta, egy biztos: magasabb volt, mint két méter, széles volt, mint egy ólajtó, de senkitől nem vitt el semmit

 – mondta határozott bólintásokkal. Hangsúlyozta, a fantomészlelés után mindenki az alakot kereste. Benedek szerint hetekig rettegésben élt falu, sötétedés után a gyerekek nem mertek az utcára menni, továbbá a kocsma is volt, hogy zárta az ajtaját. – Amikor a rendőrök éjjel-nappal járták az utcákat, akkor nyugodtabbak voltunk, de ők sem találtak senkit; felszívódott a fantom. Mi is elindultunk keresni, de nem találtuk – sajnálkozott Benedek, aki elárulta, akkortájt sokan megfordultak a faluban, hogy a fantomot keresik. A tetétleni rémet sajnos most sem sikerült megtalálni, de Benedek és a bolt előtti lakosok is megerősítették, „visszasírják” azt az időszakot, hiszen akkor nem volt unalmas a falubeli élet.

Csatári Benedek erre látta a fantomon 14 évvel ezelőtt
Forrás: Molnár Péter

Nem találták a tettest

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság emberei is kivonultak a helyszínre, Benedek felidézte, hogy volt ott mindenki: kommandós, készenléti rendőr, sőt, még kisbusszal is érkeztek a rendfenntartók, olyan 8-10 ember biztosan. A rendőrség tizennégy évvel ezelőtt kiadott közleményéből kiderül, olyan sok bejelentés érkezett hozzájuk a tetétleni fantommal kapcsolatban, hogy átfogó adatgyűjtést rendeltek el. A körzeti megbízottak mellett a püspökladányi kapitányság emberei is az ügyön dolgoztak, minden helybéli erőt erre az esetre koncentráltak. A rendőrség azonban nem talált olyan konkrétumot, ami miatt vizsgálatot kellett volna indítani. Nem tudták kideríteni azt sem, honnan ered a fantom legendája, sőt, szemtanút sem találtak. A rémet ugyan nem találtuk meg, de az biztos, hogy az emlékezetünkben mindig is létezni fog.

ND

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában