Nemes gesztus

2022.09.07. 16:37

Több mint négymillió forinttal segítik a Kenézy Emlőcentrum munkáját

A vizsgáló berendezésére költik a szerdán ünnepélyesen átvett adományt.

Forrás: Molnár Péter

– A munkánk során ezek a legszebb pillanatok, mert nagyon sokat dolgozunk a tanácsadókkal azon, hogy ezek az adományok a megfelelő helyre jussanak. Tanácsadóink döntő többsége nő, ezért elsősorban olyan célokat támogatunk, amelyek a nők életét és életminőségét meghatározzák. Évente Magyarországon több mint kétezer nőt veszítünk el a mellrák miatt, pedig a betegség korai felismerés esetén kiváló esélyekkel gyógyítható – hangsúlyozta Kósa Anita, az Avon szóvivője és kommunikációs vezetője.

A Kenézy Emlőcentrum Debrecent, illetve az egész megyét ellátja, csak itt működik behívásos emlőszűrés.

– Az elmúlt években fogalmazódott meg az a jogos igény, hogy még egy mammográfia kerüljön beüzemelésre, ugyanis egy készülék már nem tudta ellátni azt a hatalmas forgalmat, amelyet a centrum bonyolít le. Emiatt a tavalyi évben egy korszerű, tomoszintézissel és sztereoataxiás mintavételi lehetőséggel felszerelt gépet szereztünk be – közölte Dr. Sebő Éva, a DE KK Emlőcentrum vezetője.

A készülék abban az épületszárnyban kapott helyet, ahol régen a tüdőszűrő működött.

A felajánlott adományból ezt a helyiséget rendezik be, a bútorok beépítése jelenleg még folyamatban van. – Nagyon fontosnak tartom, hogy nemcsak a szakma viseli a szívén az emlőszűrés ügyét, hanem egyéb szervezetek is. Ez a segítség sokat jelent, hiszen így kellemesebb környezetben tudjuk fogadni a betegeinket – emelte ki a szakember.

Forrás: Molnár Péter

Az Avon a nők vállalataként ismert, ez határozza meg társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos programjaikat is. A cég 2020 óta vonja be tanácsadóit az adománycélok kiválasztásába, hiszen ők látnak rá a legjobban arra, hogy a saját településükön mire is van szükség. A Kenézy Emlőcentrumba Nemesné Györki Szilvia zónamenedzser javaslatára kerülhetett a több mint négymillió forintos pénzadomány. Emellett a cég több mint ötszáz darab termékkel szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a nők minél nagyobb számban vegyenek részt a szűrésen.

Panyiczki-Berényi Viktória

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában