Nők világa

2022.09.28. 20:00

Nagyné Pálfi Zsuzsa: Arra törekszem, hogy valami jót hagyjak magam mögött

Kedvenc trágyagilisztái segítségével balkonon komposztál, születendő kisfiának már évekkel ezelőtt verset írt.

Zsuzsa azt vallja: először magunkban kell rendet tennünk, mindegy, hogy milyen hangos a világ zaja

Forrás: Czinege Melinda

Vannak pillanatok, amikor néha alig észrevehetően, a gőgös mohóság és az önelégült tékozlás hétköznapi tébolyából apró csillámlásokban tündöklik ki a jóság. Ilyen volt, amikor Nagyné Pálfi Zsuzsát hallhattam – utólagos meglepetésünkre majdnem két órán át – nemcsak saját, hanem mindnyájunk életéről kivételes szenvedéllyel beszélni.

Nemrég egy belvárosi könyvesboltban kérdeztem arról, hogy milyen lelkiséggel készül az anyaságra, mi a legfontosabb motivációja a hivatásában, és miért tartja fontosnak, hogy tudatosan a jelenben éljen.

Idealista vagyok – mondja magáról először –, aki a hétköznapokban is arra törekszik, hogy valami jót hagyjon maga után.

2017-ben Van egy álmom címmel írt verset az akkor még tervben sem volt kisfiának. Vízióját esszében is megfogalmazta, ebben azt írja: „Ha elképzelem Európát 2030-ban, két lehetőséget látok, ami két módon érhető el. Az egyik út, hogy folytatjuk azt, amit most csinálunk. Ezen az úton még több szennyezett területet és még több elidegenedett embert látok.... Van egy másik út, amin mehetünk. Ez a természet-izmus ösvénye. Hiszek abban, hogy a rendszer néhány részének a megváltoztatásával képesek vagyunk módosítani az egész intézményt.”

A felismerés, hogy minden egyes döntéssel hatással vagyunk a környezetünkre, gyerekkorában még nem körvonalazódott körbe. Zsuzsa értékrendjének határozott kontúrja a felnőttkorral rajzolódott ki: a hét minden napján tettekben is hitelesnek lenni, legyen az a hulladékmentes életmód, vagy a szükséglet és a pazarlás közötti különbség meghatározása.

Tölgyből völgybe

Zsuzsa borsodi származású, régen a szüleivel gyakran kirándult a Bükkben, így kapta meg tőlük a természet iránti szeretetet. A klímaváltozással és a globális környezetvédelmi problémákkal csak a gimnáziumi éveiben, a két tannyelvű intézményben elsajátított angoltudása miatt találkozott. Az összefüggések kutatása, a miértek megválaszolásának hajthatatlan vágya Zsuzsában itt talált tárgyra: ekkor döntötte el, hogy környezetgazdálkodási agrármérnök lesz. Azt mondja, nem kell messzire menni a tudományokban a megoldásokig, elegendő önmagunkkal kezdeni, ha szebbé szeretnénk tenni a jövőt.

– Eddig úgy gondoltam, hogyha a környezetünk nyugodt és békés, akkor mi, emberek is azok leszünk. De mi van akkor, ha ez fordítva működik? Először magunkban kell rendet tennünk, mindegy, hogy milyen hangos a világ zaja – magyarázza, miközben én azon tűnődöm, ezt miért nem tanítják a gyerekeknek az iskolában vagy otthon vagy bárhol.

Természetes küldetések

Az egyetemi tanulmányok után folytatni szerette volna az ott útjára indított önkéntes tevékenységet, amit a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottság tagjaként végzett, így hasonlóan elhivatott ismerőseivel létrehozták a Debreceni Környezetvédők Társaság önkéntes közösségét. A tagokkal közösen segítették a városi környezetvédelmet, oktató videósorozatokkal és a népszerű, több mint negyvenezer taggal bíró DKT-Csere-bere közösség létrehozásával a Facebookon. Debrecen környezetvédelmi munkacsoportjának tagjaként részt vett a Future of Debrecen mozgalom elindításában is.

A szülésnél és szülőként is a „vissza a természethez” mottóval tervez, az ösztönösségre helyezve a hangsúlyt, arra a tudásra, melyre ha figyelünk, vezérszál lehet a jóllét, a boldogság irányába. – Vissza önmagunkhoz, vissza a természetességhez – vallja Zsuzsa, és meggyőződése, hogy rengeteg információ van a birtokunkban, amelyet a tudósok is alátámasztanak, de vannak még nem bizonyított tények, amiket a női felmenőink ösztönösen megtapasztaltak és adtak át nekünk.

Háttal az elvárásoknak

Zsuzsa gyakran találkozik ellentmondásokkal a hivatásában is, ilyen például a zero waste értékrendre épült ipara, amely félrevezetően azt sugallja, hogy a hulladékmentes életmód gyakorlásához is elengedhetetlenül vásárolnunk kell valamit.

– Ekkor gyakran az elméletileg azonos értékrendű emberek is támadják egymást. Ha kialakul a divat, amely már csak a lecsupaszított értéket mutatja, ott a lényeg eltűnik – összegez. És tényleg, így lehet eladni kulacsot vagy méhviaszos kendőt több ezer forintért, amire mi magunk is filléres vagy ingyenes alternatívát találhatunk.

Zsuzsa a közelmúltban szelíd, de annál határozottabb mozdulattal fordított hátat a társadalmi nyomásnak, az ezzel járó kényszernek és a félelemnek. Mindennap tanulok valamit magamról, de jó úton haladok – szögezi le. Anyaként jótékony családi hagyomány mentén tervez: náluk a felnőtté vált gyereknek nem a felmenők felé kell hálával tartoznia, hanem tovább kell adnia mindent, amit kapott a felnövekvő új nemzedéknek.

– Nem régen fordult meg bennem ez a gondolkodásmód – folytatja, – új szemléletet és erőt adnak neki a sokak által ismert Csattos Ilona életmódtanácsai. – Ő mutatott rá arra, hogy minden, amit mi problémának észlelünk, azok igazából a saját érzelmeinkből fakadó gondolatok által teremnek. Ha ezekről inkább abba az irányba fordítjuk a figyelmünket, amit szeretnénk elérni, akkor változunk majd mi is és velünk együtt a világ – mondja.

Itt idézem fel azokat a sorokat, amelyeket a találkozásunk első perceiben olvasott fel az öt évvel ezelőtt írt verséből: De örökké éltetőn szalad bátran, a fedetlen test; töviseken és véres viharokon át, kitartva és megtagadva az unalmas halált.

SZD

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában