Fürdőfejlesztés

2022.09.07. 07:00

Korszerűsítenék, bővítenék a gyógyhelyi minősítést szerzett Bocskai Strand- és Gyógyfürdőt

Kedvező pályázati lehetőségek ajtaját nyitotta ki az odaítélt cím.

Csaknem öt év telt el azóta, hogy célul tűzte ki maga elé az önkormányzat a minősítés megszerzését

Forrás: Napló-archív

Mint azt megírtuk, gyógyhellyé nyilvánították a hajdúböszörményi Bocskai Strand- és Gyógyfürdőt – összesen 41 ilyen van Magyarországon. Csaknem öt év telt el azóta, hogy célul tűzte ki maga elé az önkormányzat a minősítés megszerzését. Ahhoz azonban, hogy a címet megítélje a Népegészségügyi Főosztály, rendkívül szigorú feltételeknek kell megfelelni: komplex, egyéves vizsgálatot végeznek a szakemberek a bírálat előtt.

A tervek szerint a forrás nagyobb részéből, összesen 300 millió forintból a termálfürdő gépészetét korszerűsítik
Forrás: Napló-archív

Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere a HAON-nak elmondta: vannak olyan pályázatok, amelyek csak gyógyhelyminősítést szerzett fürdőket szólítanak meg, a jövőben tehát jelentős forrásokra pályázhat a Bocskai Strand- és Gyógyfürdő is. Mint jelezte, ezzel a lehetőséggel élni kíván a jövőben az önkormányzat.

Új medencék, élményelemek

A fürdőben az elmúlt időszakban és most is folynak fejlesztések. Tavaly olyan játszóteret adtak át, amely több generációnak is kikapcsolódási lehetőséget kínál. Nemcsak játékok kaptak helyet a területen, hanem komplex közösségi teret is kialakítottak. Összesen 475 millió forintra pályázott az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán, s ezáltal most tovább folytatódhat a strand fejlesztése.

A hideg vizes medencéket a nyári hőségben is fűteni kell, hogy több mint 20 Celsius-fokos vízzel legyenek tele
Forrás: Napló-archív

A tervek szerint a forrás nagyobb részéből, összesen 300 millió forintból a termálfürdő gépészetét korszerűsítik, szeretnék az elektromos energiafelhasználását önfenntartóvá tenni.

A polgármester tájékoztatott arról is, hogy a vízből kinyert metán speciális felhasználása a fűtésben lehetne segítség. Rámutatott: ez nyáron is előnyt jelenthet a fürdőnek, mivel – főleg a belső terekben – a hideg vizes medencéket a nyári hőségben is fűteni szükséges ahhoz, hogy több mint 20 Celsius-fokos vízzel legyenek tele.

A fennmaradó 175 millió forint támogatásból élményparkot alakítanának ki. A jövőbeli elképzelések szerint a fürdő teljes rekonstrukcióját is megvalósítanák vizes felületek bővítésével, élményelemek beszerzésével.

BBI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában