A város és az iskolái

2022.09.30. 12:19

Karrierlehetőséget és biztos jövőt nyújtanak Debrecenben a fiataloknak

Diákokat, felnőtteket és szülőket is egyaránt megszólít a Hello Szakma – Út a jövőbe programjai.

Forrás: Molnár Péter

Az előző év sikerei után a Debreceni Szakképzési Centrum október 6-án és 7-én megrendezi a Hello Szakma – Út a jövőbe pályaorientációs kiállítást és szakmai konferenciát. Mintegy 80 kiállító vesz részt a kétnapos programsorozaton, melynek legfőbb célja: bemutassa a pályaválasztás előtt álló diákok számára, hogy milyen továbbtanulási lehetőségek, pályák közül válogathatnak Debrecenben – hangzott el a debreceni Manz Hungary Gépgyártó Kft. területén tartott, pénteki sajtótájékoztatón.

Gazdasági partnerek is bemutatkoznak

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja a beszédében rámutatott: Debrecenben a szakképzésnek jövője, aki itt szakmát tanul, az nagyon jó eséllyel tudja kamatoztatni a tudását a városban. – Fontosnak tartjuk, hogy ezen a rendezvényen ne csak a szakképző intézményeink mutatkozzanak be, ugyanis ez egy jó alkalom arra, hogy a gazdasági partnerek, a cégek valóban bemutassák, milyen tevékenységet folytatnak: a megszerzett szakmát hol lehet hasznosítani, elsajátítani.

Forrás: Molnár Péter

A Hello Szakma – Út a jövőbe 2. pályaválasztási rendezvényen cégek, oktatási intézmények interaktív kiállításokkal és szakmai konferenciákkal várják az érdeklődőket a Nagyerdei Stadionban. – Az új szakképzési rendszernek a legfontosabb eleme: a szakmai tartalmakat az intézmények és a gazdasági partnerek közösen dolgozzák ki, tehát együtt képezzék a diákokat – jegyezte meg Tirpák Zsolt.

Azonnali elhelyezkedés a munkaerőpiacon

Barcsa Lajos alpolgármester kiemelte: az elmúlt években összesen 17 ezer új munkahelyet jelentettek be Debrecenben. – Ma már látjuk a munkaerőpiac igényeit, hogy azok a nagyvállalatok, amelyek ideérkeznek a városba, 70 százalékban számolnak szakképzett emberekre, 30 százalékban egyetemi végzettségű munkavállalókra– hangsúlyozta, rámutatva: a Debreceni Szakképzési Centrum akkor végzi jól a dolgát (így tesz), ha a munkáltatók mindenkori igényeit igyekszik kiszolgálni, és olyan naprakész tudással látja el a fiatalokat, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy azonnal el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon.

Forrás: Molnár Péter

Mint elmondta, a város most már nemcsak egy oktatási központ, hanem teljes karrierlehetőséget nyújt azok számára, akik a szakképzést választják. – A diákok már a tanulmányaik alatt megfelelő tudást kaphatnak egyrészt az oktatási intézményekben, másrészt a cégeknél: a duális együttműködéseknek köszönhetően. Majd ezt követően a lehetőségek széles tárháza válik lehetővé azáltal, hogy a cégek szakképzett munkaerőt keresnek. A szóban forgó rendezvénynek a jelentőségét abban is látom, hogy a gyermekek mellett, a szülőket is lehetőségünk van meggyőzni arról: ha a szakképzést választják, akkor gyermekük előtt biztos jövő áll – fogalmazott, hangsúlyozva: azért dolgoznak, hogy aki Debrecenben él és tanul, az a későbbiekben is itt tudjon elhelyezkedni.

Bátran vállalkozhatnak

– Több éve dolgozunk együtt iskolákkal, de 2020-ban úgy döntöttünk, hogy Debreceni Szakképzési Centrummal stratégiai megállapodást kötünk – emelte ki Juhász Csaba, a Manz Hungary Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója. Mint leszögezte, ennek következménye az, hogy mára rendelkeznek egy teljes vállalati utánképzési stratégiával.

– Gyakorlatilag minden fizikai termelő területünk számára van akkreditált duális képzési programunk: mindenhol tanulnak nálunk diákok. Ennek köszönhetően kiszámítható jövő előtt állunk és kijelenthetjük: bátran vállalkozhatunk, mert meg tudunk tenni mindent annak érdekében, hogy az iskolákkal közösen, szakembereket képezzünk saját magunk számára – ismertette.

Forrás: Molnár Péter

Szeptemberben a Debreceni Szakképzési Centrum is bekapcsolódott a „Tanítsunk Magyarországért” mentorprogram munkájába, ennek kapcsán a program a Hello Szakmán is képviselteti magát. Az együttműködésről dr. Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központ főigazgatója beszélt. – Fő célunk, hogy segítsünk a tanulók számára a pályaválasztásban, a jövőképük kitalálásában. A kisebb településeken élő általános iskolásokat körbevezetjük Debrecenben: megmutatjuk nekik a várost, a lehetőségeket, azokat az iskolákat, ahol tanulhatnak – ehhez nyújt nekünk nagy segítséget a közelgő Hello Szakma rendezvény.

NE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában