Megemlékezés

2022.09.26. 13:08

Karácsony Sándor szülőfalujában találkoztak a nevét viselő intézmények képviselői

Most először, konferencián mutatták be az iskoláikat a múlt szombaton.

Karácsony Sándor pedagógiai elveiről hallhattak a megjelentek

Forrás: Péter Imre

– Minden gondolatunk, minden tervünk azt célozza, hogy lehetne benneteket vidámabbá, életrevalóbbá, műveltebbé, derekabbá tenni – fogalmazta meg pedagógiai céljait egykor Karácsony Sándor. A Karácsony Sándor Művelődési Társaság, Földes önkormányzata, a helyi Népfőiskolai Egyesület konferenciával emlékezett a magyar nemzet tudós tanára halálának 70. évfordulójára szeptember 24-én.

Értékrend, családiasság

Az iskolák korábbi célkitűzései: a keresztyén értékrend, a családiasság, a karácsony sándori elvek a mai kor igényeinek megfelelve mára a digitális kompetencia fejlesztésével kiegészült. Ezek megvalósulásáról az iskolák filmjeit tekinthette meg a konferencia népes érdeklődő hallgatósága. A debreceni Karácsony Sándor Általános Iskola a tanulóinak sorozatos megbetegedése miatt személyesen nem lehetett jelen, az intézmény vezetője Hajdú Ildikó ezért filmjeik mellett elektronikus levélben mutatta intézményüket. A budapesti Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda igazgatója, Nagy Gábor; a Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola és AMI nyugalmazott igazgatója, Horváth Sándorné több évtizedes tevékenységük gazdag palettáját személyesen mutatták be korreferátumaikban.

A valóságot tanulják

A konferencia résztvevői – a jelenlévő iskolák tanulóinak öt fős csoportjai részvételével – a tudós professzor pedagógiájának mai alkalmazásáról cseréltek véleményt. Vizsgálták, hogy miként tükröződik pedagógiája a nevét viselő iskolák mindennapi oktató-nevelő munkájában.

Ezek a nevét viselő iskolákban alap célkitűzések lettek Debrecenben, Budapesten és Földesen. Nagy segítséget adott a gyerekek tanulásának irányításában Karácsony Sándor Leckék a leckéről című könyve. E könyv ajánlja, hogy a gyerekek a világot, mint egészet ismerjék meg, vegyék észre a kapcsolatot a tantárgyak között. Ne csak a tankönyvből tanuljanak, hanem a valóságban is tapasztalják meg, amiről tanulnak. A diákok legyenek tisztában a gyökereikkel, a hagyományaikkal.

Az emlékkonferencia vitájában Heltai Miklós nyugalmazott gimnáziumi igazgató vitaindítójával arra is keresték a választ, hogy Karácsony Sándor egykori munkásságának főbb gondolatai hogyan élnek ma tovább és valósultak meg a magyar nevelésben. A hozzászólók saját tapasztalataik alapján megfogalmazták, hogy ezek fellelhetők a különböző műveltségi területek egy-egy kis szegmensében, mutatva, hogyan lehet a tanulók oktatását, nevelését eredményesen és korszerűen megtervezni.

Péter Imre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában