Újabb fejlemények

2022.09.28. 08:27

Bíborka igazi harcos: stabilizálódott a beteg ebesi kislány állapota

Hétfőn hazaengedték a kórházból a GM1-gangliozidózisban szenvedő Szendrei Bíborkát.

Forrás: Napló-archív

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, néhány hete intenzív osztályra került Szendrei Bíborka, viszont a család a Haon érdeklődésére megosztotta: hétfőn hazavihették szeretett kislányukat a kórházból. Az Együtt Bíborkáért Facebook-csoportban is közölték a jó hírt, és köszönetüket fejezték ki azoknak, akik gondoltak rájuk, szorítottak, imádkoztak a harcos kislányért. 

Mint azt a bejegyzésükben megírták, ez sajnos nem azt jelenti, hogy annyira jól van, inkább csak azt, hogy ismét olyan állapotban van, hogy otthon tudnak gondoskodni róla. Hozzátették, annak természetesen nagyon örülnek, hogy nem kellett intubálni, illetve még nincs szüksége gégekanülre és lélegeztetőgépre, de ez előreláthatólag sajnos csak idő kérdése.

Forrás: Szendrei Bence-archív

Új gyógyszereket kapott

Szendrei Bence megosztotta velünk, a minap Grazba utazott, ahol az osztrák kutatók tartottak egy hivatalos sajtótájékoztatót a projektről, amit hála a sok támogatásnak, elindíthattak s ezáltal, ha Isten is segíti ezen törekvésüket: gyógymódot találhatnak Bíborka betegségére. A beszámolóról felvétel is készül, amit hamarosan megosztanak az Együtt Bíborkáért Facebook-csoportban. 

– Minimálisan romlott Bibus állapota, emeltek a gyógyszerein, illetve kapott újakat is, azonban a legfontosabb most az, hogy itthon van. A légzésére továbbra is nagyon oda kell figyelnünk, ha esetleg rosszabbodna - soha ne legyen ilyen -, akkor gégekanülre lenne szüksége. De nagyon reméljük, hogy ezt el tudjuk kerülni – fogalmazott. 

NE

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában