Állásbörze

2022.09.22. 10:58

Akár álmaink munkahelyét is megtalálhatjuk most Debrecenben

Nagy érdeklődéssel és több mint harminc kiállítóval nyitotta meg kapuit a Napló Állásbörze.

Forrás: Czinege Melinda

A hivatalos megnyitó előtt is sokan keresték fel a Hajdú-bihari Napló nagyszabású találkozóját a Lovardában. Az álláskeresők és az álláslehetőségek népszerű „piacterén” csütörtökön 9 és 16 óra között várják az érdeklődőket, akik a térség nagy munkaadóival, HR-szolgáltatóival, valamint az oktatással és képzéssel foglalkozó intézményekkel ismerkedhetnek meg.

Tapolcai Zoltán, a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályvezetője köszöntőjében elmondta, a Napló Állásbörze azért is fontos, mert sokan lesznek munkanélküliek a következő időszakban a válság miatt. 10-30 ezer üres álláshely várható a következő hét évben Debrecenben, ezért a munkaerőpiacon nagyon nagy mozgás várható. 

Tapolcai Zoltán, a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályvezetője
Forrás: Czinege Melinda

– Célunk, hogy életben maradjanak a munkahelyteremtő vállalatok Hajdú-Bihar megyében. Van lehetőség ebben a helyzetben is munkát találni, de fontos, hogy az álláskeresőkben legyen hajlandóság megmozdulni, kimozdulni a munkahelyekért – fejtette ki.

Balázs Ákos alpolgármester
Forrás: Czinege Melinda

Balázs Ákos alpolgármester úgy fogalmazott: – Nehéz, furcsa helyzetben van a világ, de az elődeink is voltak hasonló helyzetben, mégis voltak álmaik. Most is azt kell szem előtt tartani a régióban, hogy a nehéz helyzet ellenére legyen mit a szemünk előtt tartani. Debrecen csak akkor lehet sikeres, ha az itt élő fiatalok jövőképpel rendelkeznek, és ha olyan gazdaságot építünk, melyben a gazdasági szereplők is jövőt építenek – mutatott rá, majd megjegyezte: – Olyan oktatási rendszert építünk, mely hosszútávon is megoldást jelent, de a fenntarthatóság és a zöld gondolkodás is nélkülözhetetlen a fejlődéshez.

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja úgy fogalmazott: Bölcs ember, ha válságot tapasztal, kiaknázza a lehetőségeket. Kiemelte: a jövőbe kell tekinteni, a legstabilabb jövő pedig a tudás. 

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja
Forrás: Czinege Melinda

– A cél, hogy versenyképesek legyünk a válság után. Debrecen megállíthatatlanul prosperál, rendkívüli növekedésben van, felkészült, amihez magas tudású szakemberekre lesz szükség. A legfontosabb most a felkészülés, a DSZC ehhez nappali rendszerben szakmát és szakképesítést kínál. Magyarországon ma két szakma ingyenesen elsajátítható, lehetőség van a korábban beszerzett kompetenciák beszámítására. A képzések rugalmasak, ezzel a gazdasági szereplők szakemberhiánya és az emberek boldogulása is megoldódik – fejtette ki.

Fábián György, a Napló szerkesztője rámutatott, hogy az álláskeresés jelenlegi és évtizedekkel ezelőtti sajátosságaiban nagy különbséget jelent, hogy sokat fejlődött Debrecen és vonzáskörzete. Erős bástyájává vált a régiónak, sok vállalkozás nyitotta meg kapuit – fogalmazott.

Fábián György, a Napló szerkesztője
Forrás: Czinege Melinda

Megjegyezte, hogy ma az álláskeresés és a pályaválasztás kiemelten információigényes terület, melyben a sajtó is nagy segítséget nyújt – például az állásbörzével. Végül elmondta: nehéz megjósolni, mi történik öt-tíz év múlva, de az biztos, hogy minden időkben az ember marad a legfőbb érték.

Házhoz jön a megélhetés

Az érdeklődők között már a megnyitó előtt sok fiatal pályaválasztó járt standról standra, köztük debreceni szakiskolás diákok. A Napló kérdésére elmondták, hogy két szempont alapján kezdenek pálya,-illetve karrierépítésbe.

– Fontos, hogy Debrecenben vagy a vonzáskörzetében tudjak elhelyezkedni, ne kelljen sokat utaznom nap mint nap, emellett olyan jövedelmet szeretnék, amivel fenn tudom magam tartani – mondta Nagy Gergő a Debreceni Szakképzési Centrum kiadványait olvasgatva. Míg ő technikusi ismereteit szeretné kamatoztatni munkavállalóként, mások a több szakma, nagyobb esély elve mellett teszik le a voksukat.

Megkérdeztük azt is, hogy mennyiben befolyásolják döntésüket a megyeszékhelyre és vonzáskörzetébe települő vállaltok, erre egyöntetűen azt mondták: csakis jól járnak vele, mert házhoz jön a megélhetés. A diákok mellett sokan szemezgettek a börzén a felnőttek közül is. Van, aki a korosztálya hiányosságának nevezte az idegennyelv-tudás hiányát, de akadt olyan házaspár is, akik a közös kisvállalkozásukat felszámolva most új szakmát szeretnének elsajátítani.

A Napló délelőtti ottjártakor a legnagyobb érdeklődés a svájci Sensirion bemutatkozását, a Debrecenben több mint húsz éve működő National Instruments tájékoztatóját , valamint a szakképzési centrum berettyóújfalui tagintézménye pultját övezte, ez utóbbinál a vállalkozó kedvűek akár a hegesztést is kipróbálhatták. A Volánbusznál rejtvényfejtésre, a Mediaworks Hungary Zrt. területén a napilapok tanulmányozására, míg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság standjánál az életpálya megismerésére invitálták a nézelődőket.

SZD

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában