A tudományok kulisszatitkai

2022.09.26. 13:28

A kutatói életpálya népszerűsítése a cél

A Debreceni Egyetem szervezésében négy megye öt városában, több mint kétszáz program várja az érdeklődőket a Kutatók Éjszakáján.

A 2022-es Kutatók éjszakája Debreceni Egyetemi rendezvényeinek programjait ismertető sajtótájékoztató résztvevői

Forrás: Kiss Annamarie

Szeptember utolsó hétvégéjén, a Kutatók Éjszakáján bárki bepillanthat a különböző tudományterületek titkaiba.

– Úgy állítottuk össze a programokat, hogy minden korosztály találhasson magának érdekességet, és természetesen gondoltunk a legkisebbekre is. Az ajándékosztás most sem marad el, de matricagyűjtés már nem lesz. Lesznek olyan előadások, amelyeket angol nyelven is meghallgathatnak az érdeklődők. Évek óta nagy sikere van az anatómiai körsétának vagy az alváslabor látogatásának, ezeket ezúttal sem hagytuk ki a repertoárból, ugyanakkor újdonságokkal is várjuk a tudomány iránt érdeklődőket – összegezte Mándy Zsuzsa főszervező, a Debreceni Egyetem Tudományos Igazgatóságának munkatársa.

Mindenkit érintő problémák

Szórakoztató és inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon, valamint játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás sok új eredményével.

– A fiatalok tudományban való részvétele egyre intenzívebb és meghatározóbb. Első pillantásra a tudomány nagyon elvont dolognak tűnhet, valójában egyáltalán nem az – fogalmazott prof. dr. Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese. Kifejtette: a tudomány egy olyan nézőpont, amelyben az emberek bizonyos, általában mindenkit érintő problémákat igyekeznek megoldani. A felvetődött kérdésekre bonyolult technikai eszközökkel, széles ismeretanyag birtokában keresik a választ, és néha furcsa szavakat használnak ennek a megnevezésére. Ettől még a tudomány a mindennapokról szól. Az egyetem ezt a tényt szeretné ezzel a rendezvénnyel bebizonyítani, valamint megmutatni azt, hogy a tudomány a mindennapok emberének szól. – Ezen a napon mindenki számára hozzáférhetővé, és játékos formában megismerhetővé válnak azok az ismeretek és technikai alkalmazások, amelyeket az egyetemen a világ megismerése és a mindennapi élet jobbá tételére használunk – mutatott rá a rektorhelyettes.

Mérnöki megoldások találása

A rendezvényt megelőző sajtótájékoztatónak a Műszaki Kar vízminőség-védelmi laboratóriuma adott helyett, ahol körforgásos vízgazdálkodással kapcsolatos kutatások is zajlanak. A Környezetmérnöki Tanszék évek óta aktív résztvevője a rendezvénysorozatnak. Mint minden, évben ezúttal is lesznek kísérletezésre alkalmat adó programjaik. A Műszaki Kar széles profilját tekintve az anyagtudománytól a járműgyártáson át a robotikáig változatos előadásokkal és bemutatókkal készülnek.

Egyetemi laboratóriumi eszközök a sajtótájékoztató helyszínén
Forrás: Kiss Annamarie

– Tanszékünk a fenntarthatóság és a környezetvédelem témakörét próbálja a tudomány oldaláról is körbejárni, ehhez igyekszünk mérnöki megoldásokat találni. Van olyan képzési területünk, amelyre azért jelentkeznek hozzánk hallgatók a világ minden részéről, mert tisztában vannak a vízzel kapcsolatos problémák jelentőségének, és szeretnének minél több modern technológiai lehetőséggel megismerkedni – mutatott rá dr. Bodnár Ildikó, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Környezetmérnöki Tanszékének főiskolai tanára.

A Kutatók Éjszakáján minden tudományterület képviseli magát. A helyszíneken már lelkesen készülnek a kutatók, akik munkáját száz önkéntes segíti majd. A programok ingyenesek, de néhányra előzetesen regisztrálni kell. A pénteki programválaszték idelátogatva böngészhető.

Panyiczki-Berényi Viktória

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában