Megnéztük, hogy áll a fejlesztés

2022.08.01. 10:59

Már most csalogatja a kicsiket a vadonatúj hosszúpályi bölcsőde

Zara András az intézménynél

Forrás: Czinege Melinda

Még 2019-ben nyert európai uniós támogatást a hosszúpályi önkormányzat bölcsődefejlesztésre, a csaknem 200 millió forintos beruházást hamarosan átadják. 

A település központjában, az óvoda mögött épült meg az új bölcsőde, a színekkel díszített épület már most csalogatja a legkisebbeket. Ottjártunkkor mindössze az eszközök hiányoztak az intézményből. A két csoportszobát szeptembertől 24 gyermek népesítheti be. Zara András polgármester elmondta: a beruházást igyekeztek hamar befejezni, mert már a pályázat elnyerésekor láthatták az építőanyagok drágulását. Véleménye szerint nem tudták volna megvalósítani az elképzelést, ha nem kezdik el idejében a munkálatokat. 

Forrás: Czinege Melinda

Az önkormányzatnak végül nem került saját költségébe a több mint 300 négyzetméteres épület, s a pályázatot nem kellett visszaadni, bár önálló intézményként nem tudja üzemeltetni az önkormányzat, hanem tagintézménye lesz a már meglévő óvodának.

BBI 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában