Élményteli éjszaka

2022.08.08. 12:03

Csillagles a Zsuzsi Erdei Vasúttal – élménybeszámoló

Szombat este fél nyolckor indult a Ruyter utcáról a Zsuzsi vonat, amelyre már a kiindulási állomáson rengetegen szálltak fel, a következő megállóban pedig telt házas lett a vasúti jármű.

A 140 éves Zsuzsi vonat

Forrás: Zsuzsi Erdei Vasút

Izgatott tekintetek, kicsik és nagyok, családok és párok együtt indultak útnak a nosztalgikus hangulatú Zsuzsi vonattal Hármashegyaljára abban reménykedve, hogy hullócsillagot fognak látni. Leszállás után Varga Edit környezeti nevelő ismertette a programot, az első a gyerekek kedvence volt: zseblámpával plüssvadászat a kis tó körül. Mindenki talált neki tetsző plüss figurákat, melyeket meg is kaptak ajándékba. Ezt követően indultak a közeli rétre, ahol Zajácz György csillagász tartott előadást, miközben mindenki leterítette pokrócát, és háton feküdve, a csillagos égboltot kémlelve figyelte a csillagokat. Csillagles közben meg lehetett tekinteni a csillagászati teleszkópon keresztül a Holdat, nagy élmény volt látni rajta a krátereket közelről.

Ezt követően a bátrabbak erdei túrára indultak Edit vezetésével, de voltak, akik maradtak a pléden és hullócsillagokat vadásztak. Aztán 22.30-kor indult vissza a vonat, az utazók kacagása és az elégedett tekintetek elárulták, hogy mindenkinek kedvére volt ez a szuper program, és egy beszélgetést elcsípve az is kiderült, hogy valaki négy hullócsillagot is látott az este folyamán!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában