Közmunka

2022.07.20. 14:46

Átmeneti megoldással segítenek Hosszúpályiban a bajbajutottaknak

A járvány miatti munkanélkülieknek indított programot a helyi közfoglalkoztatásban a polgármester.

BBI

Pillanatkép Hosszúpályiból. A szociális közmunkaprogramban részt vevőknek is köszönhető a település tisztasága

Mobil kerítést gyártanak, illetve lócákat, asztalokat készítenek az új programban azok, akik újonnan jelentek meg a munkaügyi rendszerben a nehéz időkben. Az önkormányzat átmenetileg 15 főnek tudott lehetőséget biztosítani. Zara András polgármestert a pandémia korlátozásai ihlették éppen ezen eszközök gyártására, hiszen mint mondta, a járványhelyzet miatt többször volt szükség bizonyos terek elzárására, ezt a mobil kerítés lehetővé teszi, később a korlátozások részben feloldásakor pedig a meghatározott távolságot biztosító ültetési rendhez volt szükség a lóca és asztal gyártására. – Ezeket a mai napig készítjük. Egy-egy rendezvényen is hasznosak – tette hozzá. 

Kifejtette, a településen egyébként már hosszú ideje működik a Start közmunkaprogram, jelenleg 101 főt foglalkoztatnak. Fóliás termesztéssel, térkőgyártással foglalkoznak, a szociális programban részt vevők pedig a település tisztaságát biztosítják. A polgármester szerint az elmúlt időszakban jó irányt vett a foglalkoztatási létszám, hiszen ez a jelenlegi 100 fő mindössze harmada az egykori aránynak. Mint mondja, több vállalkozás jelent meg a környéken az elmúlt időszakban, a hosszúpályiak közül is sokan – kihasználva a lehetőségeket – áttértek az elsődleges munkaerőpiacra. 

BBI 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában