Debrecenre lehet számítani

2022.07.07. 12:01

Átadták a békekoncerten befolyt adományt, több tízmillió gyűlt össze

Már a koncert előtt 25 millió forint gyűlt össze, majd utána is érkeztek adományok.

Forrás: Czinege Melinda

Mindenekelőtt köszönetet mondott valamennyi szervezőnek, résztvevőnek, előadónak és adományozónak Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke csütörtökön a Debreceni Egyetem (DE) rektori tanácstermében rendezett jelképes adományátadáson, ahol az egyetem kezdeményezésére május 6-án megtartott Békekoncert kapcsán összegyűlt pénzt nyújtotta át a kedvezményezett szervezetek képviselőinek.  

Mint mondta, a legfontosabb fegyvertény az, hogy segítsünk embertársainkon, és nagyon nagy dolog volt a koncert, ami igen rövid idő alatt valósult meg, de bebizonyította, hogy így is komoly eredményt lehet elérni. Kiemelte: már a koncert előtt 25 millió forint gyűlt össze, majd utána is érkeztek adományok, így 36 millió 331 ezer forintot tudnak most átadni. Megjegyezte: a DE 6 millió forintot adott a lebonyolítás költségeire.

Forrás: Czinege Melinda

Beszámolt arról, hogy a történelmi egyházak, a város, az egyetem képviselőinek tanácsa javaslatot tett a kuratóriumnak az összeg elosztására. 

Ez alapján 1,331 millió forintot kap a Híd Kárpátaljáért Segélyprogram, 7 milliót a Magyar Református Szeretetszolgálat, 5 milliót a Római Katolikus Karitász, 20 milliót a Debreceni Karitatív Testület (DKT) és 3 millió forintot a Kelet-Magyarországi Fiatalokért Alapítvány. 

– E forrásokat a szervezetek csak arra költhetik, ami a gyűjtés célja volt: a bajbajutottak segítésére. Erős üzenete volt a rendezvénynek nemzetközi értelemben is, hogy Magyarország polgárai, a kormány, Debrecen, a régió rendkívül befogadóképes és humánus. Az egyházak a maguk működési területén jelentős összeget gyűjtöttek, és az ország más részeiből is kaptunk összegeket, köztük kisebb és nagyobb vállalatoktól, banktól. Van még az emberekben szív – vont mérleget az elnök.

Forrás: Czinege Melinda

– Minden felekezet, hitközség folyamatosan gyűjt és adományoz a háborús menekültek ellátására; nekünk nemcsak erkölcsi kötelességünk, hanem hitbeli meggyőződésünk is, hogy segítsük az embereket a határ túlsó odalán – jelentette ki Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. – Kárpátalja most Ukrajna hátországa is, sok a belső menekült. Az ottani egyházközségeink befogadó állomásokat működtetnek, a kapott segítséget ők továbbadják. A segélyszervezetek olyan kapcsolódási pontot jelentenek, amik konkrétan tudják, hova, milyen típusú támogatás kell és hogyan osszák be az adományokat. Megvan az a bizalom, hogy tudjuk, az adományok oda kerülnek, ahol szükség van rájuk – hangsúlyozta.

 

Rég volt ekkora megmozdulás

– Debrecen ma több mint 300 ukrajnai menekültet lát el, ebből kétszázan a DKT egyik tagszervezete, a Dorcas Alapítvány által működtetett kempingben élnek. Sajnos, úgy tűnik, a háború elhúzódik, a házak közül minél többet szükséges téli üzemmódra is felkészíteni. Mára a Pósa utcán üzemeltet a a DKT átmeneti szállást, ahova rendre érkeznek menekültek. Jelenleg mintegy 100 ember van kapcsolatban velünk, akik az egyetemi kollégiumban vagy családoknál vannak elhelyezve. Néhányan albérletben laknak, és jó esetben a családból valamelyik szülő el tudott helyezkedni – sorolta Rózsahegyiné Juhász Éva, a DKT elnöke, milyen szükségekben lesz meg a nekik juttatott 20 millió forint helye.

– A helyzet erősen érinti a reformátusságot, Kárpátalján és a határ innenső oldalán is erős református közösségek működnek. A Magyar Református Szeretetszolgálat az első naptól kezdve a határon van. Magáért beszél, hogy két nap után le kellett zárnunk a jelentkezéseket, ez alatt 4 ezer 200 fő önkéntes segítő regisztrált. Azt tapasztaltuk, hogy olyan hatalmas megmozdulás volt az egész magyar társadalomban, amire már régen nem volt példa – idézte fel Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke és a Híd Kárpátaljáért Segélyprogram képviselője. – Kárpátaljai testvéreink tízezer embert szállásolnak és látnak el naponta, miközben az elmúlt hetekben elkezdett csökkenni az adományok szintje – mondta Czibere Károly, felhívva a figyelmet arra, hogy a támogatásra továbbra is nagy szükség van.

Elmondta, hogy eddig 141 ezer 300 menekültnek segítettek, 611 tonna élelmiszert osztottak szét, 4 ezer 800 főnek biztosítottak egészségügyi ellátást és 7 ezer 600 embernek szállást. A most kapott összeget a határon lévő segítő pontokon és a budapesti BOK csarnokban működő tranzitban folyó munkára fordítják.

Krakomperger Zoltán, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke beszélt arról, hogy a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye karitász szervezetével régóta jó kapcsolatot ápolnak, az 5 millió forintot oda továbbítják majd. Az összegből helyben tartósélelmiszer-, tisztálkodási és tisztítószercsomagokat fognak összeállítani, valamint Ungváron, Munkácson, Huszton a napi melegétel kiosztást tudják biztosítani.

– A görögkatolikus egyház itt, Debrecenben folyamatosan segít. A támogatást elsősorban a Kárpátaljai Görögkatolikus Szent Panteleimon Karitatív Szervezeten keresztül próbáljuk továbbadni. Az elmúlt hónapokban igencsak megnövekedett azok száma, akik Belső-Ukrajnából érkeztek a kárpátaljai, sok esetben magyar közösségekhez. Jelenleg 12 településen nyújt a Szent Panteleimon Karitatív Szervezet ingyenkonyha tevékenységet, az ő segítésük kiemelt feladatunk. Alapítványunk ezen a nyáron szeretne egyházi táborokhoz, családi együttlétekhez segítséget adni. Most Debrecenben van ilyen tábor, jövő héten a Balatonnál lesz – mondta Seszták István, a  Kelet-Magyarországi Fiatalokért Alapítvány kuratóriumi elnöke. 

SzT

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában