Oktatás

2022.06.27. 12:37

Szent Gellért-díjjal jutalmazták a nyíracsádi pedagógus több évtizedes munkáját

Czirjákné Szabó Katalin

Forrás: Kedves Zilahi Enikő

A kétéves pandémia tilalmi időszaka után idén június 25-én ismét több száz óvónő, tanító és tanár, valamint az oktatást segítő munkatárs gyűlt össze a pedagógusok búcsúján, Máriapócson. A tábori oltárnál tartott búcsúi liturgiát követően adták át ismét a Miskolci, a Nyíregyházi Egyházmegyék, valamint a Hajdúdorogi Főegyházmegye pedagógiai intézményeiben dolgozók munkáját elismerő díjakat, okleveleket azoknak a munkatársaknak, akik több évtizedes pályafutásuk során bizonyították az oktatásban végzett kiváló munkájukat, személyes életükkel és hitéleti magatartásukkal pedig példát mutatnak közösségükben. A Hajdúdorogi Főegyházmegye fenntartásában működő intézmények pedagógusai közül a Szent Gellért-díj ezüst fokozatával tüntették ki a nyíracsádi Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola igazgató-helyettesét, Czirjákné Szabó Katalint is. A rangos díjat, amit a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azzal a céllal alapított, hogy lehetőséget teremtsen a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munka elismerésére, Czövek Éva oktatási referens adta át.

Kedves Zilahi Enikő

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában