Komplex fejlesztés

2022.06.14. 18:05

Nem mindennapi katonai járművet mutattak meg Debrecenben – fotókkal

A Visegrádi Csoport vezérkarfőnöki találkozójának egyik programeleme egy transzformációs blokk volt.

Forrás: Czinege Melinda

Kedd délután a debreceni Vezér utcai Innovációs Központban gyűltek össze az elöljárók, ahol többek között Szőnyegi János ezredes, a Transzformációs Főnökség főnöke tartott előadást a forradalmi technológiákról és az innovációs kihívásról. Beszélt arról, mik azok a forradalmi technológiák, amelyek leginkább befolyásolják a jövő katonai képességének a fejlesztését, így kerültek szóba az autonóm rendszerek és az űrtechnológia is. – Régen az űrről beszélni egy álomvilágnak tűnt, most már azonban mind a kommunikációban, mind a felderítésben, mind pedig a térképes követésben elérhetőek olyan műholdak, amelyek esetleg egy kisebb ország számára is lehetőséget biztosítanak – összegezte. 

Forrás: Czinege Melinda

Az ezredes azt is kifejtette, mi a transzformáció lényege. – A világ állandóan változik, ez igaz a katonaságra, a katonai képességet üzemeltető humánerőforrásra egyaránt. Nagyon könnyű eltévelyedni az úton, ugyanakkor a jövő kihívásai itt kopogtatnak az ajtón, és valakinek ezzel is kell foglalkozni. A transzformációnak az a lényege, hogy egy olyan képességet építsen, amellyel reagálni tudunk a a jövő kihívásaira, a környezeti változásra és a technológiafejlődésre.

Az Innovációs Központ udvarán egy dinamikus bemutatót is láthattunk, ahol egy nyolckerekű, sofőr nélküli jármű segítette a katonákat többek között a sebesültszállításban. – Ez egy olyan professzionális jármű, amely több célt is szolgálhat. Teljesen autonóm módon képes követni a katonát, képes visszatérni ugyanazon az útvonalon, ezáltal utánpótlást vinni, sebesültet szállítani. Ez egy egészen komplex fejlesztésnek a kezdete – mutatott rá Szőnyegi János, hangsúlyozva, a képességet úgy kell fejleszteni, hogy egyfajta rugalmasságot adjon annak a parancsnoknak, aki a műveletben részt vesz. – Együttműködünk a debreceni, a győri, pécsi, a szegedi egyetemmel, mindegyik egyetemnek vannak olyan kutatásai, amelyek egy adott úton képesek olyan eredményt hozni nekünk, amelyet majd be lehet építeni – tudatta. Arra már Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is kitért a kedd délelőtti sajtótájékoztatón, hogy szeretnék ösztönözni a fiatalokat, hogy a jövőben még több, a haditechnikában is használható új ötlettel, innovatív megoldással jelentkezzenek, pályázzanak.

KD

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában