Népszerű a fiatalok körében

2022.06.14. 15:49

Már kilencvenöt éve áll a generációk szolgálatában az újfalui leventemedence

Berettyóújfalu egyik meghatározó eseménye volt a 20. század első negyedében, amikor az épülő leventeház mellett megnyitották a város első strandját egy úszómedencével.

A 95 éves jubileumra emlékezve egy kiállítást rendezett be az önkormányzat és a helyi múzeum közvetlenül az uszoda mellett, a Bihar Termálliget Strand és Termálfürdőben.

Forrás: Bekecs Sándor

– A leventemedence megnyitása történelmünk egy olyan időszakában történt, amely alapvetően határozta meg nemcsak városunk, de egész Magyarország életét – mondta Muraközi István polgármester a keddi kiállításmegnyitón. Mint felidézte, az akkori országvezetés Berettyóújfalut jelölte meg Csonka-Bihar vármegye megyeszékhelyéül, melynek következtében az alig néhány ezer lakosú nagyközséget fel kellett fejleszteni pozíciójának méltó szintre. – Jó néhány emblematikus épületünk épült akkor: ilyen a leventeház, a kórház és a vármegyeháza is. Ez a medence is immár 95 éve szolgálja a fürdőzőket, helyiek generáció nőttek fel itt. Kívánom, hogy még nagyon sokáig hasznos része legyen a fiatalok egészséges életmódra nevelésében – fogalmazott a városvezető.

Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere
Forrás: Bekecs Sándor

Turisztikai város

A megnyitót követően a település turisztikai céljairól, lehetőségeiről érdeklődtünk Muraközi Istvánnál. Mint fogalmazott, a város legfontosabb turisztikai központja a termálfürdő, amelynek a több száz méterről feljövő gyógyvíz az alapja. Ennek érdekében egyik fontos feladat a gyógyászat fejlesztése és a szolgáltatásoknak a kórház szakmai tapasztalatára, tudására épülő kialakítása.

Forrás: Bekecs Sándor

– Mivel a településünk régóta két országos főút, illetve két autópálya találkozásánál helyezkedik el, így ennek lehetőségével élve jelentős turisztikai célponttá válhatunk. Számos olyan ikonikus épületünk van, amelyet szívesen ajánlunk az ide érkezők figyelmébe. Az egyik legrégebbi ezek közül az egykori herpályi monostortemplom fennálló maradéka, a csonkatorony, amelynek fejújítása jelenleg is folyamatban van – emelte ki a városvezető. Hozzátette, a torony környezetének a felújítására is nyújtottak be pályázatot. A tervek szerint a szomszédban lévő Fehér templom feltárásával egy látógatóközpontot alakítanának ki. Mindezek mellett jelentős lehet még többek között a Bihari Múzeum épületének vagy a zsinagógának a felújítása is.

Forrás: Bekecs Sándor

A kerékpáros turizmusban is lát lehetőségeket a városvezetés. Mint azt a polgármester kifejtette, egy korábbi pályázatnak köszönhetően kerékpárral eljuthatunk Berettyóújfaluból egészen Nagyváradig, illetve Debrecen irányában Sárándig.

– A városon belül több mint 12 kilométernyit, azon kívül a környéket bejárva pedig több mint 100 kilométernyi utat tehetünk meg. Ezáltal például a gyógyászat miatt idelátogató turistáknak olyan programokat is tudunk szervezni, melynek során kerékpárral fedezhetik fel a várost, illetve a környező települések látványosságait akár Bakonszegen, Zsákán vagy Nagykerekiben – hangsúlyozta.

Forrás: Bekecs Sándor

Gyógyászat

A strandot üzemeltető Herpály Team Kft. ügyvezetője, Zámbori Péter kérdésünkre elmondta: az elmúlt két év pandémiás időszaka után újra teljes kapacitással tudták megkezdeni a szezont április 14-én, melyet megelőzően elvégezték a szükséges karbantartásokat.

Zámbori Péter
Forrás: Bekecs Sándor

– Jelenleg 6 medencével üzemelünk, amelyek a külső, nyitott részén találhatóak a fürdőnek. A fedett rész fejlesztés alatt áll, ahol 5 medencét, valamint a gyógyászatunkat alakítjuk ki – ismertette. Céljuk a gyógyfürdővé válás, mely minősítésnek feltétele a gyógyászat kialakítása. A beruházásra 2 és fél milliárd forintot fordítanak a Kisfaludy Program támogatásából.

Bekecs Sándor

Vasárnap csak a férfiak használhatták

Még az épülőfélben lévő leventeház mellett építették, majd 1927-ben meg is nyitották Berettyóújfalu első strandját, a leventeuszodát. Azelőtt a helyiek csak a Berettyó vizében tudták hűsíteni magukat a nyári melegben. Az új létesítmény egy 10 méter széles és 25 méter hosszú úszómedencéből állt. A település korabeli hetilapjának, a Biharnak a beszámolója szerint azonban nem mindenki használhatta minden napszakban. Hétfő és péntek délelőttönként, valamint szerda délután csak a hölgyek strandolhattak. A vasárnap volt a férfiaké: délelőtt a leventéké volt az úszómedence, délután már minden férfi fürdőzhetett. A leventék az 1920-as évek és a második világháború között működő, katonai előképzést és nemzeti szellemű nevelést adó leventeszervezetek 12-21 év közötti, rendszerint az iskolából kimaradt fiúk voltak.

A délelőtti időszak reggel 5 órától 13 óráig tartott, míg a délutáni 13 órától este 21 óráig. A nyitás évében a belépőjegy 50 fillérbe került, de akik fürödni nem akartak, csak 20 fillért kellett fizetniük. Ételt és italt kínáló büfé is működött a strand területén. 1959-ben a medence közelében fúrt kútnál 38 Celsius-fokos vízre bukkantak, melynek hasznosításával bővítették a strandot. Az 1960-as években két gyógymedencét is építettek. Az 1973-as kútfúrás alkalmával több mint 1300 méter mélyről tört fel 63 Celsius-fokos termálvíz, amelyet 1997-ben gyógyvíznek minősítettek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában