Kedden dönthetnek róla

2022.06.20. 11:06

Kerékpársáv helyett kerékpárutat építtetne Böszörmény Józsa felé

Kedden rendkívüli testületi ülésen tárgyalja többek között a böszörményi képviselő-testület a Hajdúböszörmény és Debrecen-Józsa közötti kerékpárút tervezése kapcsán felmerült módosítási javaslatot.

Forrás: illusztráció / MW-archív

Forrás: illusztráció / MW-archív

A megyei önkormányzat pályázati támogatásból készítteti el a Hajdúböszörmény és a Debrecen-Józsa közötti kerékpárút engedélyes szintű tervdokumentációját. A nyertes tervező céggel már aláírták a szerződést, a tervezési diszpozícióban úgy szerepel, hogy a Vásár téri kerékpárúttól a Külső-Debreceni utca meglévő burkolatára festenének nyitott kerékpársávot egészen a 35. számú főúttal párhuzamosan épülő önálló kerékpárútig.

Az előterjesztésben azt írják, a szerződéskötést követő szakmai egyeztetéseken – melyekbe már az önkormányzatot is bevonták – merült fel, hogy

a Külső-Debreceni utca burkolatának szűk keresztmetszetése és leromlott állapotára tekintettel célszerűbb lenne nyitott kerékpársáv helyett kétirányú önálló kerékpárutat betervezni erre a szakaszra.

A megyei önkormányzat arról tájékoztatta a böszörményi testületet, hogy a tervező cég a többletfeladattal járó tervezést további 2 millió 451 ezer forintért tudja elvégezni, azonban az áttervezés költségét nem biztos, hogy a megyei önkormányzat tudja állni a projektből. Ezért azt kérik, hogy ha a megyén nem tudják elszámolni a pótdíjat, akkor a böszörményi önkormányzat térítse meg.

A határozati javaslatban a böszörményi testület támogatja, hogy önálló kerékpárutat tervezzenek a Külső-Debreceni utca és a 35. számú főút csomópontjában épülő körforgalom és a 35. számú főút mellett épülő kerékpárút közötti szakaszon, s amennyiben a megyei önkormányzat a projektben a terveztetési pótmunka díját nem tudja elszámolni, akkor a város megtéríti azt a 2022. évi költségvetése intézményi felújítási keretének a terhére.

KD

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában