Visszanyerte a régi fényét

2022.06.22. 15:36

Helyére került a Petőfi tér koronája

A nemzet költőjének szobra végre újra méltó régi nagy híréhez.

Forrás: Czinege Melinda

Visszakerült eredeti helyére Petőfi Sándor szobra szerdán délután a Petőfi téren. A négyszáz kilogramm súlyú alkotást két robusztus, speciális ragasztóval összefogatott gránittömb tartja. Az együtt tíz tonnás talapzat Finnországból érkezett. Mivel a bányák májusban nyitottak, néhány hete még a skandináv ország hegyoldalában pihent a monumentális emelvény. A szállítást nehezítette, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt Svédország felől Dánián keresztül kellett elkerülni a háborús területet. 

Forrás: Czinege Melinda

– A gránit azért megfelelő, mert nem látszik rajta a bronzfolyás, míg a hagyományos fehér kőtalapzat végérvényesen magába szívja a réz-oxidot – mondta a Naplónak Győrfi Lajos. 

Forrás: Czinege Melinda

A szobrászművésztől megtudtuk, többen is dolgoztak a szobor restaurálásán, ami egy hónapot vett igénybe. Az emlékművet előbb fémtisztára csiszolták, majd kijavították az ólombeöntéseket, és több helyen újra kellett hegeszteni.

A szakember korainak véli, hogy a tér műszaki átadása előtt felállították a szobrot. Úgy látja, amint a nap felmelegíti a bronzot, a rajta lévő viaszréteg megolvad, és a munkagépek által felkavart por ráragadhat a felületére. Elmondta, a talapzatot körbevevő lépcsőket éppen méretre vágják, így – ha a tér még nem is látható teljes pompájában –, a korona azonban már a helyére került.

HL

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában