Gyógyítók ünnepe

2022.06.29. 10:34

Az egészségügyi dolgozókat köszöntették Nádudvaron

A Semmelweis-napi ünnepségen látták vendégül az alap- és szakellátásban dolgozókat, gyógyszerészeket.

Forrás: Marján László

Sokéves hagyomány, hogy ünnepélyes keretek közt köszönik meg a település lakóiért végzett gyógyító, egészségmegőrző munkájukat a helyben dolgozó felnőtt- és a gyermek háziorvosoknak, fogorvosoknak, valamint asszisztenseiknek, védőnőknek, gyógyszerészeknek, fürdőgyógyászati szakembereknek, mentősöknek, hogy napról napra segítik munkájukkal a nádudvariakat. Ez idén sem történt máshogy, hiszen a város képviselő-testülete nevében Pető József, az Egészségügyi-, Szociális-, és Ifjúságvédelmi Bizottság elnöke köszöntötte a Semmelweis-nap alkalmából rendezett keddi ünnepségen a meghívottakat, akik között voltak az aktív korúak mellett olyanok is, akik már nyugállományba vonultak, de évekig, évtizedekig gyógyítottak a városban.

Maczik Erika polgármester köszöntőjében vissza- és előre is tekintett a lokális egészségügy terén. – A pandémiás helyzet uralta az elmúlt két évet, s még idén februárban is nagymértékben meghatározta mindennapjainkat, azonban év végéig a járványügyi készültség továbbra is érvényben van. A város értékeli és tiszteli az ágazatban dolgozók erőfeszítéseit – hangsúlyozta beszédében. 

Bármily fájdalmas, bármily nyomasztó is a beismerés, nem a letagadásban rejlik ellenszere!

 – idézte Semmelweis Ignáctól, melyhez hozzátette: ma is igaz érvényű ez a felismerés. 

Marján László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában