Infláció…

2022.06.18. 20:11

Áremelés jöhet a debreceni közösségi közlekedésben

Ha elfogadja a közgyűlés.

Forrás: Napló-archív

Csaknem 10 százalékkal emelkedhetnek a debreceni közösségi közlekedés díjai – derül ki abból az előterjesztésből, amelyről a június 23-i közgyűlésen tárgyalnak a képviselők. Az előterjesztésben hangsúlyozzák: a DKV Zrt. legutóbb 2020-ban emelt árat, akkor 5,3 százalékos volt a drágulás mértéke.

Kiemelik: a Magyar Nemzeti Bank első negyedévi tájékoztatása alapján 2022-ben az infláció várható mértéke 8,9 százalék, az elmúlt hónapok adatai alapján azonban éves szinten ennél magasabb érték várható. Ennek figyelembevételével a DKV Zrt. 9,72 százalékos díjemelésre tesz javaslatot, amelynek elfogadása és érvényesítése esetén a nettó menetdíj bevételei 2022-ben 170 millió forinttal növekedhetnek.

Amennyiben a közgyűlés áldását adja az áremelésre, akkor augusztus elsejétől az elővételben vásárolt jegyért 400 forintot kell fizetni, a sofőröknél váltott jegy pedig 500 forintba kerül majd. A felnőtteknek érvényes havi bérlet 7500, a diákoké és a nyugdíjasoké 4400 forint lesz.

TT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában