Támogatták egymást

2022.06.08. 13:14

A közös munka miatt kapott elismerést a Klinikai Központ

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjának a koronavírus-járvány elleni védekezésben nyújtott támogatását ismerte el az Országos Mentőszolgálat (OMSZ).

Forrás: unideb.hu

Az erről szóló oklevelet Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke, az OMSZ regionális igazgatójától, Korcsmáros Ferenc főorvostól vette át kedden az elnöki hivatalban - olvasható az unideb.hu-n. 

A pandémia alatt a COVID-betegellátásban, a szűrésben és a betegirányítás kidolgozásában is szoros volt az együttműködés a Klinikai Központ (KK) és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) között. Ez a közös munka hozzájárult ahhoz, hogy a Debreceni Egyetem Klinikai Központja kiemelkedő eredményeket ért el a járvány elleni védekezésben. Az együttműködés azonban jóval korábban kezdődött.  

– A Debreceni Egyetemen a sürgősségi betegellátás jelentősen fejlődött az elmúlt egy évtizedben. Hosszú szakmai munka eredményeként alakult meg 2017-ben a Sürgősségi Klinika is, melynek létrehozásában az Országos Mentőszolgálat is jelentős támogatást nyújtott a Klinikai Központnak. A betegellátásban, a graduális képzésben, a sürgősségi szakorvosok képzésében és az úgynevezett mentőtiszt III. speciális képzésben is szoros és sikeres az együttműködésünk, amely Csató Gábor főigazgatónak és Korcsmáros Ferenc regionális igazgatónak is köszönhető – hangsúlyozta Szabó Zoltán, a Klinikai Központ elnöke.

A professzor hozzátette: a Klinikai Központ és az OMSZ együttműködése az alapellátásban is eredményes. 2021. augusztus elseje óta az Országos Mentőszolgálat felügyelete mellett, a Sürgősségi Klinikán biztosítják az alapellátási ügyeletet. A közös munka a szakmai továbbfejlődésre is lehetőséget teremt.

– A kollégáink nagy része a Sürgősségi Klinikán és az OMSZ-nál is dolgozik, ez egy példaértékű együttműködés alapját teremti meg. Számos mentőtiszt elvégezte a kiterjesztett hatáskörű ápoló mesterszakot, ők a Sürgősségi Klinika akut alapellátó egységében is jelentős segítséget nyújtanak. Helytállnak a klinikán, segítve ezzel a sürgősségi ellátás további fejlődését – emelte ki Korcsmáros Ferenc, az OMSZ regionális igazgatója.  

Mindkét szervezet fontosnak tartja a sürgősségi ellátással kapcsolatban a laikusok képzését is. Ezért a Sürgősségi Klinika és az Országos Mentőszolgálat munkatársai különböző rendezvényeken, többek között a Campus Fesztiválon és a Kutatók Éjszakáján tanítják az érdeklődőknek a sürgősségi betegellátás alapszintű ismereteit.

A Klinikai Központ eddigi támogatását az OMSZ oklevéllel ismerte el, amelyet kedden vett át Szabó Zoltán elnök Korcsmáros Ferenc regionális igazgatótól. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában