Kiss Lajosra emlékeztek

2022.06.02. 15:57

100 éve született a nyelvészprofesszor

Emléktábla-avatással, koszorúzással és emléküléssel tisztelegtek a magyar nyelvtudomány kiemelkedő alakja előtt.

Forrás: Molnár Péter

Kiss Lajos 100 évvel ezelőtt a Péterfia utca 53. szám alatt született. Az épület falán elhelyezett emléktábla avatásán Prof. Dr. Hoffmann István Nándor egyetemi tanár méltatta munkásságát.

Forrás: Molnár Péter

– Iskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Iskolás éveiből előszeretettel idézte fel a nyelvek iránti vonzalmát: latinul, franciául, németül és angolul is tanult. A nyelvek szeretete mellett a katonai pálya vonzotta igazán, ez terelte a szláv nyelvek közelébe is. Munkácson töltött katonaévei alatt sajátította el a cirill ábécét, és valamennyire a ruszin nyelvet is. Hazatérve ezt a tudását hasznosítva jelentkezett a Debreceni Egyetem orosz–német szakára, ahol tehetségével és szorgalmával olyan sebesen haladt előre a tanulmányaiban, hogy néhány év múlva már orosz nyelvtani előadásokat tartott a hallgatóknak – idézte fel.

Kiss Lajos később a tudományos pályát választotta.

Forrás: Molnár Péter

– Tudományos munkássága a magyarországi szlavisztikai kutatásoknak ahhoz a vonulatához tartozik, amelyet hungarocentrikus szlavisztikának neveznek. Ez a tudományterület a magyar-szláv kapcsolatok történelmi intenzitásából következően fontos eredményekkel járult hozzá a magyar nyelv- és művelődéstörténet megismeréséhez, valamint a szláv nyelvek történetére vonatkozó ismeretanyaghoz is – tette hozzá.

A nyelvész figyelmét elsősorban a szavak világa, és az ezek mögött rejlő emberi tudás kötötte le.

Enciklopédikus érdeklődése a múlt megismerésének vonzalmával együtt e téren tudott leginkább kiteljesedni. Az etimológia, a szófejtés, és a térképek szeretetéből adódott, hogy az 1970-es évektől fő kutatási területévé vált a helynevek vizsgálata. Egész pályáját megkoszorúzta a Földrajzi nevek etimológiai szótára című mű, amely a magyar nyelvtudomány egyik csúcsteljesítményeként nélkülözhetetlen kézikönyvvé vált a szakemberek számára. Az emléktábla avatást követően az ünnepség résztvevői a debreceni köztemetőben megkoszorúzták Kiss Lajos sírját.

Panyiczki-Berényi Viktória

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában