Virágokat a „virágvárosnak”!

2022.05.19. 10:28

Több mint százezer virágot osztanak szét a debrecenieknek

A több mint két évtizedes hagyományhoz hűen a debreceni egyéni önkormányzati képviselők ebben az évben is osztanak virágpalántákat a körzetükben élőknek, a „Debrecen, a mi kertünk” program részeként.

Forrás: Kiss Annamarie

A lakosság körében nagy népszerűségnek örvendő akció a héten kezdődik; ebből az alkalomból Papp Viktor, a debreceni közgyűlés Fidesz–KDNP-frakciójának vezetője csütörtökön, a virágokat szolgáltató kertészet csapókerti telephelyén egyebek mellett arról számolt be a sajtónak, hogy megközelítőleg 110 ezer egynyári palántát, illetve balkonnövényt juttatnak el a következő szűk egy hónapban az érdeklődő debrecenieknek. 

Forrás: Kiss Annamarie

A virágokat ezúttal is az egyéni önkormányzati képviselők bevonásával osztják ki városrészenként – hogy minél közelebb tudják vinni a debreceniek szűkebb lakókörnyezetéhez a növényeket –, adott helyszínen és időpontban. Ezek az információk már felkerültek Debrecen honlapjára, s azokat folyamatosan naprakészen tartják az önkormányzat munkatársai.

Forrás: Kiss Annamarie

 – Az egyéni képviselők közösségi oldalain is közzétesszük a virágosztások időpontjait, helyszíneit, hogy minél szélesebb körben tudjuk tájékoztatni a debrecenieket. Azt kérjük az érdeklődőktől, hogy a virágosztásra a lakcímkártyájukat mindenképpen hozzák magukkal, hiszen a képviselők saját körzetében élők számára biztosítjuk ezeket a növényeket – közölte Papp Viktor. Hangsúlyozta: mivel a nagy mennyiségű virágot csak szabadtéri helyszíneken lehet átadni, előfordulhat, hogy az időjárás közbeszólhat. Érdemes tehát nyomon követni az időpontokat az említett fórumokon, hogy mindenki kellő időben értesülhessen az esetleges változásokról.

Forrás: Kiss Annamarie

A politikus felidézte: a programot 1998-ban indította útjára az önkormányzat a Fidesz akkori frakciójának kezdeményezésére, abból a célból, hogy a debreceniekkel közösen szebbé, virágosabbá tegyük szeretett otthonunkat, a cívisvárost. A hagyomány egyetlen esztendő, a 2020-as kivételével azóta is töretlen. Abban az évben a járvány miatt, a lakosság egészségének védelmében nem lehetett személyes osztást tartani, ezért ágyásokba ültették ki a lakosságnak szánt virágokat, kirakva belőlük a Köszönjük, Debrecen! felirat betűit, a cívisvárosiaknak a járványhelyzetben tanúsított összefogását, hozzáállását illető hála jeléül.

Forrás: Kiss Annamarie

Az önkormányzati honlap híradása szerint a virágok között találunk többek között bojtocskát, paprikavirágot, álló- és futómuskátlit, álló petúniát, gumós begóniát, cineráriát, díszcsalánt, celóziát, kisvirágú büdöskét, kis és nagy kaspós balkonnövényeket.

FGy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában