Megszépült templom

2022.05.31. 10:49

Tíz évet vártak fejlesztésre

A református templom felújítása alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet Sárrét­udvariban.

Forrás: HBMÖ

A május 29-i ünnepségen Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdetett igét. A templom felújításáról Kissné dr. Hegedűs Gabriella, a Sárrétudvari Református Egyházközség jegyzője számolt be. 

Továbbra is támogatják 

Elmondta, hogy több sikertelen pályázat után végül a Tiszántúli templomépítési programban 60 millió forintot nyertek. Falszigetelés, tetőfelújítás és külsőhomlokzat-javítás történt, majd újabb sikeres pályázatnak köszönhetően 13 millió forintból helyreállították a leszakadt párkányzatot, lefestették a belső padokat és a toronysisakot, villanyvezetékeket cseréltek, valamint elektromos orgonát is beszereztek. A gyülekezet önerőből felújíttatta a templom két régi dobkályhájának a füstelvezető rendszerét is. A közösség ezenkívül sikeresen pályázott egyebek mellett temetők fejlesztésére, egyházi programok megvalósítására és eszközbeszerzésekre is. 2019 óta összesen 125,7 millió forint támogatás érkezett. Az eseményen Bodó Sándor, a térség országgyűlési képviselője is részt vett, s hangsúlyozta, a kormány a jövőben is kiemelten támogatja majd a hasonló beruházásokat. 

Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke a közösség erejét emelte ki, és átadta a hajdú-bihariak összetartozását jelképező Bocskai-szablyát, a hívek pedig – a szintén a megyei önkormányzat gondozásában megjelentetett – a „Reformátusok Hajdú-Bihar megyében” című kiadványt. Kiss Tibor polgármester, aki egyben a templom gondnoka is, köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki támogatta, segítette az egyházközség fejlődését, megszépülését. 

HBN 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában