Villámcsődület

2022.05.23. 12:25

Táncra perdültek hétfő reggel a debreceni gimnazisták

Fogadó flashmobot tartottak a Dósa nádor téren.

Forrás: Nagy Emese

A Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikum valamennyi diákja igazán lendületesen kezdte a hétfői napot. A reggeli órákban elözönlötték a debreceni Dósa nádor tér egyik szegletét, együtt forogtak, aki találkozott velük, annak minden bizonnyal feldobták a napját. 

Mint megtudtuk, az Erasmus+ programnak köszönhetően perdültek táncra, ugyanis vasárnap este 40 diák érkezett a településre, akik egy hétig fognak Debrecenben vendégeskedni. Kokas Marianna szakmai vezető, a projekt koordinátora a Napló kérdéseire elmondta, Görögországból, Törökországból, Portugáliából, Észak-Macedóniávól és Romániából érkeztek gimnazisták a cívisvárosba. – Iskolánk gimnazistái a Learning Cultures via Cinema elnevezésű projektben vesznek részt a pályázatnak köszönhetően. A közös munka során a diákoknak lehetőségük nyílik fejleszteni a digitális kompetenciájukat, nyelvi készségüket és a szociális érzékenységüket úgy, hogy folyamatos interakcióban vannak a partnerintézmények diákjaival a különféle közösségimédia-platformokon – mondta Kokas Marianna. 

NE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában