Kettős ünnep a Klinikai Központban

2022.05.20. 14:12

Szakmai előadásokkal ünneplik a neurológiai klinika és tanszék centenáriumát

Kettős ünnepséget tartott pénteken a Debreceni Egyetem (DE) Neurológiai Klinika és Tanszék, hiszen egyrészt az intézmény fennállásának 100. évfordulójára emlékeztek a résztvevők, másrészt 70. születésnapján köszöntötték Csiba László professzort.

Forrás: Czinege Melinda

– Ez a száz év nagyon érdekesen telt el, de úgy gondolom, hogy neurológiai klinika mindig is lesz. Az a szerepkör, amit a neurológusok betöltenek, az Csiba László professzor és elődei vezetése alatt is jelentős volt – fogalmazott köszöntőjében Mátyus László, a DE Általános Orvostudományi Karának dékánja. Szabó Zoltán, a DE Klinikai Központ vezetője köszöntője elején gratulált a hetven éves professzor napokban elnyert akadémikusi díjához.

Forrás: Czinege Melinda

– Rengeteget tett a sürgősségi betegellátásáért és a stroke-ellátásában is. A szakmai protokollok kidolgozásában jelentős szerepet tölt be most is, amely országos szinten is kiemelkedő – méltatta Csiba Lászlót. Beszédében kitért arra is, hogy a 2021-ben elindult integrációs folyamat és fejlesztések részeként a neurológiai klinika és tanszék eszközparkja is megújul idén.

Az ünnepi ülés délelőtti programján résztvevők előadásokat hallhattak többek között a neurológiai klinika és tanszék történetéről, annak egykori vezetőiről, illetve személyes élményeken keresztül működésének mindennapjairól. A délutáni programon Csiba László tiszteletére szóló előadások következtek, majd a jubiláló professzor köszöntése.

Csiba László
Forrás: Czinege Melinda

Bekecs Sándor

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában