Vidékfejlesztési program

2022.05.22. 14:22

Még az idén elkezdődhet a dűlőutak felújítása Bedőn

Tartaléklistán vannak a tervek.

Forrás: Vitányi István Facebook-oldala

A tavalyi évet példátlan fejlődésként élte meg Bedő községe, hiszen a Magyar falu programnak köszönhetően új traktorral, kisbusszal gazdagodhatott a település, valamint a belügyminisztériumi támogatásból megújult az orvosi rendelő is. – Huszonhárom éve vagyok a település polgármestere, de arra még nem volt példa, hogy ennyit tudjunk fejlődni ilyen rövid idő alatt – kommentálta a tavalyi év nyertes pályázatait Eszenyi Antal polgármester.

Egy kilencszemélyes kisbuszra 14 millió 600 ezer forintot, traktor beszerzésére pedig 7 millió 800 ezer forintot kaptak.

Az idei év a pályázatok szempontjából egyelőre elmarad az előzőhöz képest: a község valamennyi hazai forrásra beadott kérelme tartaléklistára került. 
– Még nem tudni, hogy a tartaléklistákról mikor döntenek, de bízunk benne, hogy jut idén is a tervezett fejlesztésekre hazai forrás – fogalmazott a polgármester. Sikernek viszont így is örülhetnek, hiszen a Vidékfejlesztési programban nyert az önkormányzat 98 millió forint támogatást. Ebből a 4808-as számú közútra csatlakozó dűlőutakat tervezik zúzottköves technológiával szilárdabbá tenni. Jelenleg a kivitelező kiválasztásánál tartanak. A beruházáshoz 4 millió forint önerőt is mellé kell raknia a községnek. Továbbá a művelődési ház energetikai korszerűsítése is elbírálás alatt van.

BS 

Borítókép: Új kisbusz, traktor és megújult rendelő a tavalyi év „termése”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában