Gyermeknap

2022.05.29. 07:00

Kijelöltetett az útjuk akkor, amikor még nem tudták, merre vezet

Gyermeknap alkalmából emlékidézésre kértünk három ismert debreceni személyt, akik felnőttként felelősségteljes pályát választottak.

Forrás: Napló-archív, Debrecen.hu

Forrás: Napló-archív, Debrecen.hu

Kisgyermekként gyakran arra vágyunk, hogy végre felnőttek legyünk, s azt csinálhassunk, amit épp akarunk. Felnőttlétünk aztán számos olyan pillanatot sodor elénk, amelyet szívesen cserélnénk le a felelősségmentesség rég elmúlt napjaira. Három ismert, felelősségteljes pozíciót betöltő személyt kértem efféle nosztalgiázásra. Puskás István unalmasan jó gyermek volt, a nyolcéves Somogyi-Tóth Dánielt az autópálya-felhajtón bandukolva szedte össze egy tanára, Várhalmi Ilona pedig minden csínyben benne volt, amit az udvarbeli fiúk és bátyjai kieszeltek. 

Elmélyedve 

A játékba feledkezés mindent kizáró élményét hiányolja kisgyerekkorából Puskás István. A város oktatásért és kultúráért felelős alpolgármestere tengerfenéki kincsekről, elhagyatott, algás hajóroncsokról álmodozott, amikor elkalandoztak gondolatai az általános iskolai tankönyve fölé hajolva. – Régész, egész pontosan búvárrégész szerettem volna lenni, mert elbűvöltek Cousteau kapitány kalandos kutatásai. A búvárúszásig eljutottam, és a történelem iránti lelkesedésig. Ez a szenvedély vitt az egyetem történelem szakára, a kultúratudomány-kutatói munkáig, de az úszás és a tenger iránti rajongás (örökös sóvárgás) felnőtt életemnek is része – osztotta meg. 

Hiába igyekezett felidézni egy alkalmat, amikor rossz fát tett a tűzre, saját megfogalmazása szerint unalmasan jó gyerek volt. Elmondta: a családi legendárium nem őriz semmi efféle históriát, de még az iskolában sem keveredett zűrös ügyekbe, az ellen­őrzője fantáziátlanul monoton olvasmány. 

Ha valamit visszahozhatna a tengerként ölelő gyermeki létből, az az elmélyült játék lenne. – Milyen jó volna tudni újra így játszani! A felnőttek világa játékok helyett játszmákból áll. Gyerekként bárhol, bármilyen helyzetben képesek voltunk a fantáziánk által átlényegíteni, átformálni magunkat és mindent, ami körülöttünk van. Talán pont azért is van a színjátszás, mert mindannyian visszavágyunk ebbe az elveszett édenbe – mondta. 

Megvalósult álomfüzér 

Ha egy Kodály Filharmónia-koncerten látjuk az igazgatót, Somogyi-Tóth Dánielt vezényelni, alig tudjuk elképzelni, hogy volt idő, amikor nem ő, hanem neki dirigáltak. 

A legemlékezetesebb rendetlenkedését nyolcéves korában követte el Norvégiában: hatéves húgával együtt az édesanyjuk tudta nélkül elindult a munkából hazajövő apja elé, de hamarosan az autópálya-felhajtónál kötöttek ki, s végül az iskolai tanára szedte össze őket. – Valószínűleg apám autójának gyönyörű látványára voltam kíváncsi, ahogy a távolban felbukkan, mert annak annyira szerelmese voltam, mint semmi másnak, és később az első, máig meglévő kocsim is ugyanolyan típusú lett. Azt hiszem, ez az eset mindenki számára sokkoló volt, és bár azóta is vannak elsőre eszementnek tűnő terveim, akkor talán megtanultam, hogy mik a határok – emlékezett vissza. 

Kalandvágya azóta sem csökkent. Legutóbb februárban valósította meg különleges ötletét. – Hidroplánnal leszálltunk a Dunára, ami évszázados távlatban is jelentős újdonságnak számít a magyar repülésben – de ez már nem ötlet volt, hanem évtizedes professzionális munka eredménye, amelyben a szenvedély és a tudatosság megfelelő arányban találkozik – fogalmazott. 

Gyermekkori terveit sorra megvalósította, már kicsi korában is karmester, orgonaművész és pilóta akart lenni. – Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert megadatott, hogy ma azokon dolgozhatok, amiken gyerekként szerettem volna – vallotta. A legjobb emlékeit sorolva említette Marci unokatestvérét, aki ugyan Afrikában lakott, de nyáron a nagymamájuknál sokat játszottak együtt; leginkább a repülés, hajózás, hidroplánok és autók érdekelték őket, amelyek ma mindkettőjük életének fontos részeit jelentik. 

A verseny öröme 

A kis Várhalmi Ilona a Darabos utcai polgári lakásban arról álmodozott, hogy tanár és színész lesz. – Szerencsés csillagzat alatt születtem, mindkettő bejött – nyilatkozta az Ady Endre Gimnázium dráma tagozatának alapítója, az intézmény legendás pedagógusa, művészeti vezetője. 

Gyermekkorának meghatározó szereplői a bátyjai és a szintén az említett házban élő öt család gyermekei, akik jórészt fiúk voltak. – Minden olyan dolgot csináltam, ami fiús volt, lombsátrat építettünk, gombfociztunk, megtanítottak biciklizni, korcsolyázni, és futóversenyt rendeztünk egymás között gyakran – idézte fel. Várhalmi Ilona tízéves korától sport­iskolába járt, így az udvari megmérettetéseken gyakorta első helyen végzett. 

Épp olyan energikus, derűs kisgyermek képe sejlik fel történeteiből, mint amilyennek azóta is ismerhetjük őt. Csintalankodásai közül az egyik azért emlékezetes, mert máig látható nyoma van. – A kereszt­épületben lakott egy lány, aki sokat olvasott. Szerettem hozzá átlógni, de olyan gyakran tettem, hogy időnként már tiltottak a szülők. Az ő lakásukat és a mi lakóterünket elválasztotta egy alacsonyabb, de megmásznivaló kerítés, amelyről leereszkedve baromfiudvarba érkeztem. Egy alkalommal egy gúnár úgy megcsípte a combomat, hogy a mai napig látszik a helye. Aztán hiába mentem bőgve haza, vigaszra nem számíthattam, mert akkor is épp tiltás alatt lógtam át – mesélte. 

Hozzátette: – Élveztem a játékot, a versenyt, azt, hogy az idősebb játszótársak egyenrangú partnerként kezeltek, harmonikus volt a gyerekorom. Mindig is szerettem élni. 

HaBe 
 

Megkérdeztük: Mi leszel, ha nagy leszel, és miért?

Szolnoki Ágnes: Ha nagy leszek, úszó leszek, mert nagyon szeretek a vízben lenni. Versenyezni is fogok majd. A családban ketten is járnak úszásórára. Ők a tesóim. Az egyik tesóm idősebb, mint én, a másik fiatalabb. 

Szolnoki Ágnes | Fotó: Molnár Péter

Sári Bianka: Kétféle is. Van a ruhatervezés, és szeretnék egy olyan munkát, ahol tornát tanítok, meg balettot. Nagyon szeretem a tornát, ahová járok. Van egy könyvem, rajzok vannak benne ruhákról, ki kell színezni. Az egyberuhák a kedvenceim. 

Sári Bianka | Fotó: Molnár Péter

Radnai Botond: Laptopon dolgozó. Apának a munkahelyén voltam, és ő is ugyanígy dolgozik. Megkérdezi a főnökét, hogy mit csináljon, meg hogyan; megcsinálja, és kap pénzt. Ha nekem sok pénzem lenne, kutyát vennék. Egy tacskót.

Radnai Botond | Fotó: Molnár Péter

Vésztői-Kovács Marcell: Régész. Apa múzeumban dolgozik, történész. Mesélt szamurájkardokról meg pajzsokról. Ő mesélte el nekem a Harry Pottert is. A kedvencem, mikor az első részben Ronnal megismerkedett a vonaton Harry.

Vésztői-Kovács Marcell | Fotó: Molnár Péter

Vígh Minka: Ha felnőtt leszek, divattervező akarok lenni. A kedvenc színem a zöld. A kedvenc ruhám egy arany színű egyberuha, amit esküvőre, ünnepekre vett anyukám. Ő szokott segíteni választani reggel. Szereti, ha szépen fel vagyunk öltözve.

Vígh Minka | Fotó: Molnár Péter

Zaccaria Olivér: Dobos leszek, járok dobórára. A nagypapám, amikor kicsi volt, régebben dobolt. Én rock­zenét hallgatok. Fel fogok lépni a Víztoronyban jövő hónapban, és volt már egy fellépésem a Roncsban. Csak kicsit izgultam előtte.

Zaccaria Olivér | Fotó: Molnár Péter

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában