Friss!

2022.05.19. 14:13

Kiderült, mikor indítják be a vadonatúj tésztaüzemet Bárándon

Folyamatos a munka a településen.

A tésztaüzem technológiai berendezéseinek nagy része már megvan | Forrás: Kovács Miklós-archív

Hamarosan indulhat a bárándi tésztaüzem próbaüzeme, amely nyár közepétől akár meg is kezdheti a termelést. Emellett elkészült egy szolgálati lakás felújítása, és előkészítés alatt van több beruházás is. Az aktualitásokról a község polgármesterét kérdezte a Napló.

– A Magyar falu programban nyert közel 28 millió forint támogatásból újítottunk fel egy régi szolgálati lakást a településen. Többek között új fűtésrendszert, szigetelést kapott az épület, amelyen cseréltük a tetőt és a nyílászárókat is. A pályázat feltétele, hogy olyan közigazgatásban dolgozó kollégánk költözzön be, aki más településből jár át dolgozni. Várhatóan júniustól meg is lesz az új lakó – mondta megkeresésünkre Kovács Miklós. A Magyar falu program idei kiírásában is eredményesen szerepelt a község. 

Indul az útfelújítás 

Útfejlesztésre kicsivel több mint 24 millió forintot nyert az önkormányzat. A kivitelezővel a szerződéskötés már megtörtént, várhatóan július közepével el is indulnak majd a munkálatok a Bajcsy-Zsilinszky utcán – ismertette a településvezető. A beruházás során lesz egy 191 méter hosszú és 3 méter széles, egyirányúsított útszakaszrész, valamint 53 és fél méter hosszan, 4 méter szélességben egy kétirányú forgalomra alkalmas útszakaszt fognak megépíteni. Emellett folyamatban van több pályázat előkészítése is, például a piacfejlesztés, a csapadékvíz-elvezető rendszerek rekonstrukciója, valamint a művelődési ház energetikai korszerűsítése is. Utóbbinál a nyílászárók cseréje, az épület szigetelése és a fűtéskorszerűsítés mellett egy mini játszóházat is kialakítanak az intézményben. 

A gépeket szerelik be 

Összesen mintegy 196 millió forint támogatást kapott a község egy tésztaüzem kialakítására a gazdaságélénkítő program forrásaiból. Az építési beruházás április végére befejeződött, az eszközök beszerelésének a határideje pedig e hónap vége. 

Várhatóan a jövő hétvégén a helyükre kerülnek és a beüzemelésük is megtörténik a gyártáshoz szükséges berendezéseknek. Ezután egy harmincnapos próbaüzem veszi kezdetét. Várhatóan július végén vagy augusztus elején megkezdheti a működését az üzem. Szerencsére nem kellett önerőt bevonnunk a kivitelezéshez

– ismertette a polgármester, aki hozzátette: az önkormányzatnak egy nonprofit céget kell létrehoznia, mely 3 fő alkalmazására három évig vállalt kötelezettséget. 

– Ez év elején készült el a településünket érintő vasútvonalszakasz felújítása. Ez egy állami beruházás, melynek folytatásaként a villamosítás következik, ami nálunk a biztosítóberendezések elhelyezését és a vasútállomás felújítását hozza magával. A benne lévő régi szolgálati lakást már átalakították benne – ismertette az állami beruházásról a tudnivalókat Kovács Miklós. A fejlesztés várhatóan még ebben az évben elkészül.

Bekecs Sándor 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában