2022.05.08. 12:17
Immár teljes a paletta a nagyerdei szökőkutak sorában
Az Egyetem téri vizes látványosság és a Békás-tavi vízágyúk mellett a Pallagi úti ködszínház medencéjét is feltöltötték, és a kilövellt víz vidáman járja táncát az állatkert és a gyógyfürdő közötti téren.

Forrás: Vass Attila
Vasárnapi ottjártunkkor a szökőkút hagyományos legyezős és magasba törő alakzataiban gyönyörködhettek a kirándulók. A 2014 nyarán átadott látványosság köveit ezúttal is felfedezték a gyerekek, és sokan közülük boldogan lépdeltek a különböző magasságú idomokon.

A hőmérséklet emelkedésével minden bizonnyal nem lesznek kevesen azok se, akik belógatják a lábukat a hűsítő habok közé, most azonban egyelőre ezt kerülték a látogatók. Nem úgy a vadkacsák, melyek örömmel mártóztak meg a pancsolóban. Az oszlopra szerelt táblára egyelőre nincs kiírva, hogy mikortól lesznek esti ködszínházi vetítések, de a nyár beköszöntével hamarosan ennek is eljön az szezonja.

VA