Interjú

2022.05.25. 07:00

„A nagyszüleink, dédszüleink maguk élték meg a kultúrát, és nem fogyasztói voltak”

Závogyán Magdolnával, a Nemzeti Művelődési Intézet vezetőjével beszélgettünk.

Závogyán Magdolna vallja: akkor van program, ha igényünk van rá, és készen is állunk ezért tenni | Fotó: Czinege Melinda

Závogyán Magdolna vallja: akkor van program, ha igényünk van rá, és készen is állunk ezért tenni | Fotó: Czinege Melinda

Az emberek érezzék jól magukat ott, ahol élnek a kultúra eszközrendszerével, ez a közművelődés feladata – vallja Závogyán Magdolna, aki 16 évesen a Kukoricafesztivál szervezésekor még csak sejtette, az országjáró „Látó­utak” alkalmával tapasztalta, ma a Nemzeti Művelődési Intézet vezetőjeként pedig szilárd hitként adja tovább kollégák ezreinek a közösség megtartó, építő erejét. Interjúalanyunk a közelmúltban az Agórában tartott szakmai napon mutatta be a „Változások vonzásában” című könyvet, amelyet dr. Németh János Istvánnal közösen írt a közművelődés megreformálásának kihívásokkal teli tíz évéről. 

Az előadásából kiderült: sokakkal meg kellett értetni, mit értünk közművelődésen. A szakmán kívülieknek ez kissé megfoghatatlan. Ön hogyan fogalmazza meg? 

Általában a művelődési házzal azonosítják. Amikor 2013-ban kulturális alapellátás megvalósításába fogtunk, nekünk, szakembereknek is fontos volt megfogalmazni, hogy miért vagyunk, mi a munkánk. Tisztázni kellett, hol van a határ a színházi feladatellátás és a pajtaszínház, a levéltár és helytörténeti kör, a könyvtár és az olvasókör között. Meddig látja el a feladatát a közművelődés mint módszertan, és hol kezdődik az az intézményi struktúra, amely a professzionalizmus felé visz. Úgy szoktam meghatározni, hogy minden, ami amatőr, és kulturális területen van, az közművelődés, ami pedig professzionális, az már nem a közművelődés alap-­feladatellátása. 

A kinevezésekor több mint kétezer településen nem volt középfokú végzettségű közművelődési szakember, ma pedig minden helységet segít egy-egy ilyen munkaerő. Mi a képzési céllétra következő foka? 

Amikor elhatároztuk, hogy a szakmát megújítjuk és beágyazzuk, akkor célként tűztük ki, hogy minimum egy középfokú végzettségű szakembert kötelező foglalkoztatni mind a 3155 településen. Az önkormányzat jelenleg választhat, hogy közösségi színteret működtet vagy művelődési házat mint intézményt. Előbbi esetében közép-, utóbbiban felsőfokon (BA) képzett szakembert kell foglalkoztatni. 

Szeretnénk, ha három év múlva minden 3000 fő fölötti településen művelődési ház típusú intézmény működne, ezzel együtt pedig felsőfokú végzettségű szakembert alkalmaznának. 

Az olyan művelődési központ típusú intézményekben, mint az Agóra, amiben vagyunk, a munkatársak 25 százalékának MA-szintű diplomával kell rendelkeznie, míg a Nemzeti Művelődési Intézetben a dolgozók 50 százalékának. Három év múlva az első adatot 50-re, a másodikat 75-re kívánjuk emelni. 

Mivel hívogatná erre a pályára a fiatalokat? 

Élményt, pozitív visszacsatolást kapnak, és olyan emberi kapcsolatokat, amikből maguk is töltekezhetnek. A másik hívószó, hogy a kultúrát szolgáló intézmények egyikénél sincs az a fajta kötelezettség, amely az önkormányzatoknál igen: törvény szerint foglalkoztatni kell legalább egy közművelődési szakembert. Ez biztonságot adhat. Nem óriási a fizetés, de törvény biztosítja a kiszámítható, stabil álláslehetőséget. Szakképzett munkaerőre biztosan szükség van. 

Felidézne egy személyes élményt, amely megérintette Önt, töltekezni tudott belőle? 

Elindítottunk hat mintaszakkört. Ebben az új módszertani kísérletben országszerte hétezer ember vesz részt. A lakóhelyemen én vezettem az egyik foglalkozást, amire egy mentális zavarral és szociális beilleszkedési nehézségekkel élő fiatalember is érkezett. A nagypapája régen vesszőt font, de ő nem tanulta meg tőle, ezért valahogyan erőt vett magán, és beiratkozott. Az első három alkalommal nagyon zárkózott volt, aztán annyira kinyílt, hogy a tanfolyam végén már ő tanította a lemaradókat. A közösségben megérezhette, hogy fontos a személye a csoport tagjainak. A kezdetekkor befordult fiú a zárókiállítás fő szervezőjévé vált. Ez olyan közeg, amely a kultúra eszközeivel embereket szólít meg és érzéseket vált ki. A mai elidegenedett világban ezeknek a 3-5-10 fős csoportoknak óriási jelentőségük lesz. 

A közösségteremtő foglalkozások, akár a vesszőfonás, életeket változtathatnak meg | Fotó: MW-archív

Az elmúlt évtized gyökeres változást hozó, rengeteg munkával járó időszak volt. Mire a legbüszkébb? 

Arra, hogy a törvényt módosítani tudtuk, és kötelezővé tettük az önkormányzatok számára a szakemberek foglalkoztatását, ezzel párhuzamosan megújítottuk a szakmát. A településeken, ahol nem volt szakember, valaki igyekezett betölteni az űrt: magánemberek vagy civil szervezetek tették a dolgukat. A legnagyobb gond ott volt, ahol már senki nem mozdult. Néhol iskola sem volt, még a kocsma is bezárt. Öt-hat éve sokakkal találkoztam, akik azt mondták, náluk nincs semmi, és nem is lesz, mert itt semmit nem lehet csinálni. Elvittük a Kapunyitogató programot. Azt mondtuk, hogy húzzák ki otthon a sublótot, vegyék elő a régi fotókat – amelyen ott van a nagypapa a rezesbandával vagy nagymama az olvasókörben –, és csináljunk ebből kiállítást. 

Tudatosítottuk, hogy a ’20-as, ’30-as években a nagyszüleink, dédszüleink maguk élték meg a kultúrát, és nem fogyasztói voltak. 

Valóban abba szocializálódtunk, hogy akkor van valami, ha pénz van, de ezt a nézetet igyekeztünk átformálni. Attól van valami, mert igényünk van rá, és készen is állunk ezért tenni. Egyes településeinken csoda történt. A módszertani ajánlásainkkal szép eredményeket ért el az ottani szakember. A jogyakorlaton.hu felület és a Szín – Közösségi Művelődés folyóirat egyértelműen mutatja, hogy újra lehet éleszteni a közösségeket a teljes elkeseredettségből is. Van, ahol elindult az általános iskola alsó osztálya újra. Van, ahol fiatalok kezdeményeznek programokat. Ez azt jelenti, hogy a településen jó élni. Ez a közművelődési szakember feladata, és nem több: a települése lakói jól érezzék magukat a kultúra eszközrendszerével. 

Ki a példaképe ebben az elkötelezetten végzett munkában? 

Beke Pál. Amikor 16-18 éves voltam, akkor a művelődési házunkba nem lehetett bemenni, mert tartottak tőle, hogy összekoszoljuk a falat és zavarta az ott dolgozókat a pattogó pingponglabda zaja. 

Érdekes világ volt a ’80-as, ’90-es években. A tíz évvel idősebb nővérem intenzív közösségi életet élt, a rendszerváltás után pedig kiüresedtek a kulturális terek. 

Akkor a barátaimmal elkezdtünk majálist, juniálist, tekebajnokságot, kukoricatörő versenyt szervezni, hogy jól érezzük magunkat. Pénzünk nem volt hozzá, de kreativitásunk igen. Megmozdult a falu, eleinte 3-400 résztvevő, majd 1000 is volt. Egyszer csörgött otthon a telefonunk, Beke Pál bemutatkozott, mondta, hogy szívesen eljönne egy rendezvényre. Nagyon közvetlen személyiség volt, nála az ember állt az első helyen, nem a pozíció. Számomra csak később derült ki, hogy a Magyar Művelődési Intézet igazgatója. Felajánlotta, hogy megismerteti velem a hasonló civil kezdeményezéseket az országban. Engem akkor annyira nem érdekelt, máshol mit csinálnak, ám ezek a „Látóutak” – ahogyan ő hívta – életre szóló forrássá váltak. Rengeteget tapasztaltunk és beszélgettünk, később Franciaországba is magával vitt, s ott ifjúsági házak működését figyeltük meg. 

Forrás: Czinege Melinda

Mi a Nemzeti Művelődési Intézet legfontosabb feladata most? 

A megyei igazgatóságok szépen működnek. Az álmunk valóra vált, minden településen van képzett közművelődési szakember. Eddig az oktatás, a rendszer kiépítése volt a feladat, most már annak megerősítése és működtetése. A kollégákkal tartjuk a kapcsolatot, módszertani tanácsokkal látjuk el őket, megerősítjük őket abban, hogy jól végzik a munkájukat. Azokban a megyékben, ahol magas a településszám, szükség lesz a megyei igazgatóság bővítésére. Míg Borsodban 358, Baranyában 301 település van, addig Csongrádban 60. A nagy különbségeket ki kell egyenlíteni. 

A szakmai nap korábbi előadásán elhangzott, hogy a piac elszipkázza az olyan szakembereket, mint a technikus vagy könyvtáros. Van erre megoldási stratégia? 

Ebben a szakmában sokféle képességre van szükség: jó logikai készség, találékonyság a rendezvényeken fellépő váratlan helyzetek megoldásához, talpraesettség, az események fellépőivel ugyanúgy meg kell találni a hangot, mint a szolgáltatókkal. Az ilyen komplex személyiség a piaci szektorban is értékes ember. Bár a harmadik legnépszerűbb bölcsészszak vagyunk, csak a végzettek 20 százaléka helyezkedik el ezen a területen. Ez óriási szakmai kihívás nekünk. Bár olyanról is tudok, aki kipróbálta a multik világában, és taszítja az, ezért néhány év után visszatért a szakmájához. 
Az a fizetés, amit az önkormányzat tud nyújtani, nem versenyképes. A közművelődési feladatellátás biztosítása érdekében a kormány 2015-ben a kistelepülések számára bevezette a minimumnormatívát, illetve mára duplájára nőtt a kulturális normatíva. Az elkövetkezendő 5-6 évnek biztosan az a feladata, hogy – ha nem is piaci versenyképes fizetést, de – egy középkategóriájú bért biztosítanunk kell a legkisebb településen is. 

Megyesi-Horváth Borbála 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában