Debreceni Egyetem

2022.05.05. 11:54

A felelős állattartás hét próbáját állhatják ki a böszörményi ovisok

Játékos ismeretterjesztő nap lesz pénteken.

Forrás: illusztráció / Shutterstock

A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara a DE Gyakorló Óvodájával közösen játékos ismeretterjesztő napot szervez a legkisebbeknek május 6-án, pénteken, a felelős állattartás napján. A cél, hogy már óvodáskorban felhívják a gyerekek figyelmét az állatvédelemre, olvasható a hirek.unideb.hu-n.

- Ma Magyarországon mintegy 300 ezer kóbor kutya él, ezeknek azonban csak a töredékét tudják befogadni az állatmenhelyek. Ennek a magas számnak leginkább a felelőtlen állattartás és a meggondolatlan szaporítás az oka. 

Javíthatunk ezen a helyzeten, ha már kisgyermekkorban elkezdjük a szemléletformálást, mert csak így válhat a következő generáció felelős állattartóvá

- mondta el az egyetemi hírportálnak Lovas Kiss Antal, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar egyetemi docense.

Lovas Kiss Antal szerint a szemléletváltás nem képzelhető el felkészült pedagógusok nélkül.

- Olyan szakemberekre van szükség, akik tisztában vannak az állatvédelem és a társállattartás 21. századi kihívásaival, és képesek a jövő nemzedékét a felelős állattartóvá válás útján elindítani. A Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán tanuló egyetemi hallgatók képzési palettáján már ott vannak a természet- és állatvédelemmel összefüggő tantárgyak mellett az ember és kutya kapcsolatát bemutató, és a felelős kutyatartást oktató ismeretek is. A végzett pedagógusok pedig állatasszisztált pedagógiai szakképzésen szerezhetnek újabb ismereteket az egyetemen - fejtette ki az egyetemi docens.

Május 6-án, pénteken a felelős állattartás napján a GYGYK gyakorló óvodájában a kutyajelmezbe öltözött gyerekekkel együtt játszva és versenyezve mutatják be tudásukat a terápiás kutyák.

Az esemény fő attrakciója, a felelős állattartás hét próbája lesz, ahol hét állomás jeleníti meg a felelős állattartás hét aranyszabályát. A szeretet, a táplálás, az ápolás, a pihenés, az egészség, a mozgás és a családtervezés állomásain végighaladva a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg az egyes területek fontosságával.

A program részeként pénteken 17 órától a DE GYGYK az Ebdadus Családi Kutyatér Egyesülettel közösen Gondolatok a felelős állattartásról címmel online előadást is szervez. Az eseményen egyebek mellett Tornóczky Anita habilitációs kutyakiképző, állatvédő, Topál József nemzetközi hírű etológus valamint Lovas Kiss Antal tart előadást „Akiket Columbo tanított kutyázni. Mit tudunk a kutyákról a fogyasztói társadalomban” címmel.

Az eseményhez ezen a linken lehet csatlakozni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában