Kikerekedett a kerekasztal

2022.04.06. 12:04

Tizedikként csatlakozott a Cosmo Consult a Debrecen BSC Kerekasztalhoz szerdán

A cég ősszel érkezett a cívisvárosba, ez a harmadik irodája az országban, és nagy lehetőségeket lát a megyeszékhely gazdasági életében.

Forrás: Molnár Péter

A Cosmo Consult tizedikként csatlakozott a  Debrecen BSC Kerekasztalhoz, mely 2018-ban azzal a céllal jött létre, hogy a városban jelenlévő cégek közösen növeljék az üzleti szolgáltató központok ismertségét és elismertségét a régióban, bemutassák értékteremtő tevékenységét, valamint oktatási útvonalakat alakítsanak ki számára, és segítsék a szektorban dolgozók karrierjét – hangzott el szerdán az Agora Irodaházban.

 

Puskás István alpolgármester szavai szerint nagyon fontos szerepet tölt be Debrecen gazdasági életében az üzleti szolgáltató szektor. Az ország második legnagyobb szereplője ezen a területen az itt működő vállalkozások közössége, több mint ötezer embernek biztosítva munkát. – A Kerekasztalnak köszönhetően országos szinten is mintaszerű a szektor cégeinek együttműködése.

Úgy vélem, azért is fontos a Kerekasztal, mert azt a felelősségteljes gondolkodást mutatja, mely a siker egyik záloga.

Az egymással versengő, konkuráló szereplők bizonyos területeken az érdekeiket egyesíteni tudják és így építik közösen a saját vállalkozásaikat csakúgy, mint a város gazdasági életét és ezen keresztül társadalmát – mondta Puskás István. Bizakodást fejezte ki, hogy ez a modell többek számára is példaértékű lesz Debrecenen belül és azon kívül is. S hogy mennyire működőképes, azt – az eddig elvégzett munkán túl – bizonyítja a tizedik partner csatlakozása.

 

– Az együttműködés különlegessége, hogy egyedi, partneri alapú kapcsolat, ahol a tagvállalatok saját brendjüket háttérbe helyezve segítik a jövő generációjának karrierépítését. Az elmúlt évben programjaink és oktatási képzéseink révén közel négyezer egyetemistát és középiskolást vontunk be a szolgáltató szektor, illetve maguknak az együttműködő tagvállalatoknak a megismertetésébe. Előmozdítottuk ezzel azt is, hogy a fiatalok sikeres karrierépítést indíthassanak majd nálunk – mondta Megyesi Szilveszter, a 4IG, üzletágvezetője, a Debrecen BSC Kerekasztal tagvállalatainak képviseletében.

 

Polocz Anett, a Cosmo Consult ügyvezető igazgatója felidézte, miszerint tavaly szeptemberben döntöttek úgy, hogy Debrecenben nyitják meg a harmadik irodájukat. Választásuk azért a cívisvárosra esett, mert  fejlődő régiót kerestek, ahol nagy a beruházási kedv és kiváló infrastruktúrával rendelkezik az irodaházakat és a közlekedést illetően is. Továbbá szempont volt, hogy együttműködést tudjanak kialakítani egyetemmel és akár szakképző centrumokkal; szerinte Debrecen már most is bizonyítottan jó partner ebben.

Terveink alapján közel 50 új munkahelyet teremtünk, a toborzás nagyban folyik, pályakezdőket és tapasztalt szakembereket is várunk.

A debreceni irodanyitásunk óta tudatosan dolgozunk azért, hogy a város és a régió aktív tagjai legyünk, értéket teremtsünk. Hasznos részesei szeretnénk lenni a város életének, és minél több területen támogatni a polgárait, diákjait és üzleti vállalkozásait is – árulta el. – Úgy láttuk, hogy a Debrecen BSC Kerekasztal nagyon erős szakmai értékkel bíró tevékenységet végez, sikeres abban, hogy a tagok támogató aktivitásait összefogja, és erőforrásaikat hasznosan koordinálva jól célzott projekteket valósítson meg – mondta Polocz Anett.

 

SzT

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában