Kedden tették le az alapkövét

2022.04.26. 11:40

Őszre elkészülhet az új idősotthon Hajdúböszörményben

Új, 50 férőhelyes bentlakásos intézményt épít a katolikus egyház a hajdúsági városban.

Forrás: Kiss Annamarie

Őszre egy új 50 férőhelyes, bentlakásos idősotthon készülhet el Hajdúböszörményben. Az 1 milliárd 200 millió forintos fejlesztés a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye saját beruházása, melynek alapkövét kedden helyezték le a római katolikus templom mögötti építési területen. 

– Karácsony előtt végigjártam Hajdúböszörmény összes idősotthonát, beszélgettem azok vezetőivel és fenntartóival is. Mindenhol többek között az volt a felvetés, hogy szükség van még ezen intézmények bővítésére, újak kialakítására.

Bár a kormány elsődleges célkitűzése, hogy az időseket otthonukban tudjuk hatékonyan gondozni, azonban vannak olyan élethelyzetek, amikor szükség van olyan bentlakásos intézményekre, amelyekben 24 órás felügyelet mellett, szerető gondoskodással veszik körül idős szeretteinket

– fogalmazott beszédében Tiba István, a térség országgyűlési képviselője. Hozzátette: a kivitelezés költségeit az egyház saját erőből finanszírozza, a működési költségekhez pedig az állam is hozzá fog járulni.

Egyik legfőbb partnerek az egyházak

– A kormányzat az elmúlt években azon feltételek megteremtésén dolgozott, hogy állampolgáraink saját otthonukban tölthessék el idős éveiket. Ezért is vezette be azokat a támogatásokat, amelyek a családok mindennapjait teszik könnyebbé, és e célból hívta életre a „Gondosóra” programot, amelyben a családoknak egy olyan jelzőeszközt biztosítanak ingyenesen, amelynek segítségével növelik az idősek biztonságát - hangsúlyozta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára.

Fülöp Attila | Forrás: Kiss Annamarie

Mint fogalmazott, a gondoskodáspolitikának egyik helyes, jól értelmezett felfogása az, ha a kormányzat megkeresi azon helyi szereplők együttműködését, akik helyben tudnak a legtöbbet segíteni. Ebben az egyházak megkerülhetetlen tényezők Magyarországon a társadalmi beágyazottságuk miatt. Szilárd és megkérdőjelezhetetlen az együttműködés az egyház és a kormányzat között. Szolgáltatóként, fenntartóként a szociális- és gyermekvédelmi területek közel felét az ők látják el. 

Mint felidézte, 2020-ban jelentették be Debrecenben, hogy a kormány 2 milliárd forinttal növelte meg azt a támogatást, amely az egyházak szerepvállalását erősíti a szociális gondoskodás területén. – Természetesen vannak olyan élethelyzetek, amikor szükség van olyan szociális segítségre, amely a biztonságos időskort segíti. Ezért az elmúlt években 5 ezer férőhellyel nőtt az idősotthon férőhelyszáma.

A mai alapkőletétellel pedig ismét egy olyan intézmény építése indul el, amely hosszú évtizedekig szolgálja majd a helyieket

– tette hozzá.  

Folyamatos az igény az idősotthonokra

– Hajdúböszörményben jelenleg 6 olyan intézmény van, ahol idős embereket, rászorulókat segítünk, gondozunk, azonban még így is sokan vannak, akik arra várnak, hogy bekerülhessenek ezek intézmények valamelyikébe. Ezért is volt nagy öröm számomra, amikor értesültem róla, hogy itt a katolikus templom kertjében egy új intézményt létesít az egyházmegye - mutatott rá Kiss Attila polgármester.

Beszédében a katolikus egyház a városban végzett közösségi, szociális tevékenységét méltatta, ezért véleménye szerint az otthon leendő lakói megfelelő gondoskodásban fognak részesülni az intézményben. 

– Hetedik éve vezetem az egyházmegyét, a székfoglaló beszédemben hangsúlyt fektettem arra, hogy a családokra oda fogunk figyelni, amely sokféle feladatot jelent. Az intézményrendszerünkben ott vannak az iskolák és a szociális otthonok is. Az utóbbi irányában még szeretnénk növekedni, ezért is szeretnénk még az idén a szociális államtitkárság engedélyével átvenni a debreceni Forrás Lelki Segítő Központot - mondta Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyház Egyházmegye megyéspüspöke.

Céljuk, hogy az egyházmegye szociális területen végzett munkáját erősítsék a cívisvárosban.

Amikor elhatároztuk a szociális otthonok építését, azzal azt az üzenetet is próbáljuk az idősek felé közvetíteni, hogy életük utolsó szakaszában sincsenek egyedül

- tette hozzá. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartása alatt jelenleg három szociális intézmény működik. Az új idősotthon Szent István nevét fogja viselni, továbbá állami támogatásból is építenek egy 99 férőhelyes idősotthont Hajdúszoboszlón. 

BS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában