Csúcsidő az árusoknál

2022.04.29. 12:00

Nagy virágkörkép: ennyit kérnek most a csokrokért Debrecenben

Az igazán nagy dömpingre péntektől vasárnapig számítanak a virágárusok.

Homada Lilla Csilla elmondta, a tulipáncsokor most nagyon népszerű | Forrás: Kiss Annamarie

Sokan megfordultak az elmúlt néhány napban a Csapó utcai virágpiacon: vásárolnak a hétvégi ballagásra és/vagy az édesanyák köszöntésére. Jó forgalom volt annak ellenére is, hogy a Dósa nádor téri átalakításokkal sok vásárlótól estek el az itteni árusok, ráadásul szomorúra fordult az időjárás, és egyébként: ma már vásárolhatunk virágot a multikban is.

Kétszer annyiba is kerülhet 

Változóak a vásárlási szokások

– tudtuk meg a helyszínen csütörtök reggel, amikor arról érdeklődtünk, idén milyen megkötésekkel nyúlnak a pénztárcába a virágot vásárlók. A választék nagy, a hosszú, szürke tél után gyönyörködteti a szemet, míg az árak jóformán kikerekítik azt. Megtudtuk, hogy egyes virágok esetében a tavalyihoz képest most akár a dupláját is elkérik az árusok. A tulipán körülbelül 50, míg a krizantém 400 forinttal kerül többe. Utóbbinak még nincs szezonja, Hollandiából rendeltek belőle a hazai piacra. De nemcsak ezt a virágot hozatták külföldről, hiszen a tulipánok és a rózsák egy része is importáru. 

Nagy a kínálat a belvárosi virágpiacon | Forrás: Kiss Annamarie

A csokrok jellemzően páratlan számú virágszálból állnak össze, így ha például 11 tulipánból készíttetünk, akkor mintegy 3 ezer forintot fizetünk, ebben az árban a díszítés is benne van. Ugyanez rózsából csaknem 4 ezer forintba kerül, annak több helyen 350 forintot kérnek száláért. A vegyes csokrokért jellemzően 4-5 ezer forintot kell fizetni.

Akadnak a kínálatban különlegesebb virágok is, ilyen például a strelítzia vagy a heliconia, ezeknek szála 6 ezer forint, viszont az árusok elmondása szerint akár hónapokig ékesíthetik az otthonainkat.

Van, aki megadja a módját 

– Tavalyhoz képest sokkal tudatosabban érkeznek a vásárlók a virágpiacra, az árak után érdeklődnek, és csak utána válogatják össze a csokorba valót. Korábban inkább arról volt elképzelés, hogy hány szálas csokrot szeretnének – tudtuk meg Homada Lilla Csillától. A teremdíszítéshez krizantém, szegfű, rózsa és gerbera kerül a kosárba, csokorhoz pedig a legszínesebb virágokat, tulipánt és rózsát választanak leggyakrabban a tapasztalatok szerint. A csokorba szedett virágokat inkább ballagásra kérik a vásárlók, anyák napjára a tartós, jellemzően műanyag virágból összeállított virágboxot választják. A dobozokat 1000-4000 forintért vásárolhatják meg. 

Volt olyan árus, aki azt tapasztalata, hogy idén – főként a nagymamák – apait-anyait beletesznek a virágvásárlásba.

Szerinte úgy vannak vele, hogy az elmúlt két évben a koronavírus-járvány miatt nem voltak ballagások, így most fontos, hogy a végzős unokák különleges csokorral a kezükben koptassák „utoljára” az iskola kövét. A tapasztalat szerint sokan tízezer forintot is rászánnak a virágvásárlásra. 

Forrás: Kiss Annamarie

A vágott virágon túl persze tündöklő kínálatot találtunk cserepesekből is, ezek – úgy tűnt – kevésbé terhelik a családi kasszát. Népszerű egyebek mellett a petúnia, amit kétszáz, kétszázötven forintért válogathatunk. Ezeket sokszor egész óvodás csoportnak, iskolás osztálynak vásárolják, hogy a gyermekek köszönthessék az intézményekben az édesanyákat.

BBI 
 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában