Farkas Sándor: „Nem térdig érő golyózáporban kellett átvennem a parancsnoki beosztást”

Farkas Sándor alezredes személyében új parancsnok állt az MH 5. Bocskai István Lövészdandár élére március 16-án. A Naplónak adott interjújában többek között az új szerepkörének betöltéséig vezető útról és az alakulat feladatairól beszélt. A fiatal, mindössze 42 éves parancsnok a húszéves katonai pályája folyamán több egységben szolgált már, a különleges erők kötelékében is eltöltött néhány évet. 

Mi volt az a három meghatározó elem a pályáján, amelyekről úgy érzi, felkészítették arra, hogy dandárparancsnokként helytálljon Debrecenben? 
 

Az egyik – és szerintem a legmeghatározóbb – az, hogy viszonylag fiatalon, 21 évesen kikerültem az Egyesült Államokba, a Virginiai Katonai Intézetbe. Az a mentalitás, az a hozzáállás, amit ott tapasztaltam, alapvetően befolyásolta azt, ahogyan gondolkodom. Ezt tovább erősítette, hogy amikor végeztem Magyarországon a főiskolán, nagyon rövid időn belül kikerültem alaplövésztiszti tanfolyamra, majd a ranger­iskolába. Volt egy meghatározó ember is az életemben: a második századparancsnokom. Korábban ő is tanult kint, az Egyesült Államokban, és az első néhány évben, amíg kezdő fiatal tisztként szolgáltam, az ő vezetése alatt szintén az a mentalitás erősödött bennem, hogy a feladat az első, mindig meg kell valósítani a magunk elé kitűzött célokat, de persze továbbra is figyelembe véve azt, hogy az embereknek az érdekeit képviseljük. Ezt a hármat említeném. A mentalitás, a hozzáállás a legfontosabb. 

Miben rejlik ez a hozzáállás? Mi az a szemlélet, amit Amerikában elsajátított? 
 

Ezt angolul könnyebben tudom kifejezni: mission first. A feladat az első, és mindent annak kell alárendelni, hogy a kitűzött feladatokat megvalósítsuk, akár elöljárótól kaptuk, akár magunk, az alegység elé tűztük ki. 

Milyen feladatokat tűzött ki a Bocskai-dandárnál először is magának, aztán pedig az alakulatnak? 
 

A magam céljai igazából egyeznek az alakulatéval. Az elsődleges mindenképp az, hogy bár a kiképzettségi szintünk jó, de sosem elég jó, mindig lehet fejleszteni.

Próbálom abba az irányba terelni a dandárt, hogy a lehető legtöbb kiképzésen vegyünk részt, a lehető legnagyobbat fejlődjünk.

Nyilván a Magyar Honvédségnek – így a dandárnak is – az elsődleges feladata, hogy a legrosszabbra, azaz az ország fegyveres védelmére készüljön. Ezt szem előtt tartva folyamatosan arra készülünk, hogy ha eljön az idő, akkor készen álljunk. 
 

Számított erre a kinevezésre? 
 

Két évvel ezelőtt nem, fél évvel ezelőtt igen. Akkor már sejtettem, hogy valami van a levegőben, mert célirányosan kiküldtek Rómába, a NATO Defense College-ba. Egy felső vezetői tanfolyamon vettem részt. Különböző tanfolyamokat, iskolákat kell elvégezni ahhoz, hogy az ember a pályáján előrehaladhasson, magasabb beosztásokat tölthessen be. Ez a felső vezetői tanfolyam azt teszi lehetővé, hogy igazából már bármi lehessek. Ez kell a dandárparancsnoki beosztás betöltéséhez is. 

Úgy érzi, felkészítették Rómában erre a feladatra, megkapott minden tudást? 
 

Magában az iskola nem készít fel senkit egy beosztásra. Nyilván az elmúlt 20 év az, ami felkészíthet arra, hogy átvegyem egy katonai szervezet vezetését. Ez az iskola inkább országvezetéssel, nagy stratégiával foglalkozott. Ettől függetlenül hasznos volt, a látókörömet jelentős mértékben szélesítette. 

Hosszan sorolhatnánk az iskoláit, képesítéseit. Melyik képesítésére a legbüszkébb? 
 

Különválasztanám. Volt olyan, ami fizikailag és mentálisan volt nehéz, tehát elviselni azt, ahogy bántak velem, nem ettünk, nem aludtunk. Ha ilyen szempontból nézem, akkor az Egyesült Államokban a rangeriskola. Ha a tudományos eredményeket nézzük, akkor a Hadtudományi Doktori Iskola. Most végzem a doktori iskolát, igazából már nagyon a végén járok, idén jó eséllyel be is tudom fejezni. 

Az elmúlt húsz évben voltak igazán izgalmas beosztásai, a különleges erőknél is szolgált. 
 

Az első tiszti beosztásomat Szolnokon láttam el, de akkor még nem különleges erő volt. Azzal párhuzamosan ott megalakultak a különleges erők, de én nem ott szolgáltam, hanem a 88. zászlóaljnál, majd az egyetemre kerültem. Szolgáltam itt, a Bocskai-dandárnál is, ezután mentem vissza a jelenleg Különleges Rendeltetésű Dandár néven futó alakulathoz, és ott voltam az egyik rohamlövészosztagnak a parancsnoka. 

Milyen feladatokat látott el az osztag? Milyen közegből érkezett Debrecenbe? 
 

A különleges erőknek a feladatrendszere mindig eltér valamilyen szinten a hagyományos erőkétől. A Bocskai-dandár hagyományos gépesített lövészdandár, míg a rohamlövészosztagban a katonák általában a stratégiai cél megvalósítása érdekében hajtanak végre feladatokat helikopteres, gyalogos vagy járműves kijuttatás után. A feladatuk közé tartoznak a rajtaütések, a különleges felderítések, valamint a lesállások, vezetési pontok felszámolása. 

Dinamikusabb munka volt? 
 

Ez is dinamikus, az is dinamikus, csak más a feladatrendszer. A Bocskai-dandár egy hagyományos, nagy egység, itt abban van az erőnk, hogy sokan vagyunk, a nagy tűzerő miatt vagyunk hatékonyak. Ott kisebb kötelékben inkább a váratlanságnak az erejét kihasználva érünk el hatást. 
 

Mint a legtöbb katona életéből, az önéből sem maradtak ki a missziók. 
 

Öt misszióm volt. Négy alkalommal voltam Afganisztánban, mind a négy PRT volt, ez a tartományi-újjáépítési csoportot jelenti, voltam szakaszparancsnoki, századparancsnok-helyettesi, századparancsnoki, valamint hadműveleti részlegvezető-helyettesi beosztásban. Voltam Irakban, ott az Iraki Kiképzést Biztosító Kontingens parancsnokaként szolgáltam két évvel ezelőtt. 

Mit adtak a katonai pályájához, a szemléletéhez, az életéhez ezek a missziók? 
 

Itthon mindig egy szimulált környezetben készülünk. Kicsit olyan, mintha az edzésre elmennénk, folyamatosan tréningezzük magunkat, de a meccsre soha nem jutunk el.

A misszió nekem olyan érzés volt, hogy lejátsszuk magát a meccset is.

Amire felkészítettek minket, azt a valóságban is kipróbálhatjuk, megtapasztalhatjuk, hogy milyen a műveleti területen dolgozni. 

Minden katonának ki kell legalább egy misszióba mennie, hogy megtapasztalja, miről szól a katonaság? 
 

Szerintem igen. Nyilván elsődlegesen a harcolóknak, náluk szerintem nélkülözhetetlen, de mindenkinek – akármilyen beosztásban van a Magyar Honvédségen belül – az előnyére válik az, hogyha ezt megtapasztalja. 

Rövid ideig szolgált Debrecenben korábban. Milyen érzés volt visszatérni? 
 

Körülbelül nyolc hónapot töltöttem el Debrecenben, a 39. lövészzászlóaljnak voltam a parancsnokhelyettese, akkor egyébként a dandárparancsnok dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy volt. Ő ajánlotta fel a beosztást. Ezt a nyolc hónapot szinte Hajdúhadházon, a gyakorlótéren töltöttem. Hogy a kitérő után milyen érzés volt visszatérni? Jó. Nemcsak azért, mert olyan környezetbe jöttem vissza, amit már ismerek, hanem mert óriási kihívás. Ez a dandár a Magyar Honvédségnek a legnagyobb létszámú alakulata, ahogy hívni szokták, hogy ez a Magyar Honvédségnek a zászlóshajója. A feladatoknak jelentős része erre a dandárra van rábízva, elég, ha az északkeleti határra vagy a koszovói misszióra gondolunk. 

Lassan beérnek a hadi fejlesztések Debrecenben is. Milyen jövő áll a dandár előtt? 
 

A fejlesztések folynak, a kézifegyvereket már lecseréltük, jönnek a járművek is, először a Gidrán típusúak, majd a Lynx harcjárművek. Azt látni kell, hogy minden technikai fejlesztés úgy zajlik, mint a civil életben: ha valaki megrendel egy autót, akkor az nem azonnal van ott: néhány hónap, de most már jelen pillanatban a chiphiány miatt esetleg néhány év múlva érkezik.

A honvédségnél sem úgy működik, hogy akkor leveszünk a polcról x darab Gidránt, ezeket le kell gyártani. 

Ez a fejlesztés mit jelent majd a dandár életében? Ha minden fejlődik, akkor nyilván az alakulatnak is kell. 
 

Az új kézifegyverek használatára már felkészültek a katonák. A járművek lényegesen modernebbek lesznek a jelenleg meglévőknél, ezeket meg kell tanulni kezelni. Annak érdekében, hogy ezt sikeresen elsajátítsuk, Németországban vannak tanfolyamok, valamint itthon is tervezünk felkészítéseket a jövőben. Teljesen új hozzáállásra lesz szükség logisztikai szempontból is, mert eddig a régi orosz technikát, ha kellett, mi magunk is tudtuk javítani. A jövőben itt szemléletváltás szükséges, civil cégekkel kötött szerződések alapján zajlik majd a karbantartás. 

Nyilván tudta már, mikor kitört az orosz–ukrán háború, hogy ön idejön majd parancsnoknak. Milyen érzések, gondolatok fogalmazódtak meg ezzel kapcsolatban? 

Magyarországon nincs háború, nem térdig érő golyózáporban kellett átvennem a beosztást, hanem békekörülmények között. Nyilván folyamatosan készülünk az alaprendeltetésből álló fel­adatra, ami az ország fegyveres védelme. 

Nem érezte, hogy majd pluszteherként nehezedik önre a szomszédos háború? 

Plusztehernek nem éreztem, mert messze vannak, Magyarországot jelen pillanatban semmilyen közvetlen veszély nem fenyegeti. Nyilván az egy kis pluszterhet jelent, hogy a humanitárius feladatokban is részt veszünk, illetve határbiztosítási feladatokat hajtunk végre, de ezeken kívül semmilyen extra körülménnyel egyelőre nem kell számolni. 

Van olyan meghatározó élménye, katonasztorija, amit megoszthat velünk? 
 

A katonasztorikkal mindig az idősebb tisztek jönnek. Én még nem akarok abba a folyóba belelépni, adjon még húsz-huszonöt évet ahhoz, hogy katonasztorikat meséljek.

Kiss Dóra