Helyi közélet

2022.04.08. 12:55

Egy teherautóval lett gazdagabb Nagykereki önkormányzata

Tavaly egy 9 személyes kisbusszal, idén pedig egy teherautóval bővült a település állománya a Magyar falu programnak köszönhetően. Az élet minden területén jó hasznát veszik az új járműveknek.

Mintegy 30 millió támogatásból szerzett be új járműveket Nagykereki

Forrás: Kiss Annamarie

– Nagyon örülünk neki, mert korábban nem volt semmilyen teherautónk. A közfoglalkoztatásban használjuk majd főleg burgonya, kukorica, búza mozgatására, illetve az állattartótelephez kapcsolódóan takarmányok szállítására – mondta megkeresésünkre Zilai Károly polgármester. A teherautóra 15 millió forintot, a kisbuszra pedig 14 millió 900 ezer forintot nyert el a község. 

 

– Ezek, mondhatni, multifunkcionális járművek, hiszen a helyi egyesületek, sportegyesületek igényeit ki tudják elégíteni, segítségére vannak a szociális ellátásban, a település idős lakosainak mindennapjainak megkönnyítésében is – fogalmazott Vitányi István országgyűlési képviselő. Hozzátette: a választókerületben eddig több mint 20 új járművet nyertek az önkormányzatok és civil szervezetek az elmúlt években.

 

Bekecs Sándor 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában