Rendezvény

2022.04.01. 15:18

Berettyóújfalui iskolások nyerték a versenyt

A megye általános iskolásai mérték össze művelődéstörténeti tudásukat Berekböszörményben.

Forrás: Vmirjáncki József

A településen több mint egy évtizedes hagyománya van annak, hogy a „Magyarok Mózese” címmel művelődéstörténeti versenyt rendeznek a Berettyóújfalui Tankerületi Központ tanulói részére. A Kossuth Lajosról elnevezett általános iskola ezzel a rendezvénnyel is ápolja névadójuk emlékét. 

A versenyre kilenc iskolából érkeztek diákok.

A megjelenteket Majosi Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója köszöntötte, aki elmondta a jelenlévőknek, hogy már az is szép dolog, ha az iskolák tanulói megjelennek egy ilyen rendezvényen. – Bárhogyan is alakul a verseny végeredménye, az itt lévők már győztesek. Többet tudnak azoknál, akik nem vettek részt a mai versenyen – fogalmazott. Vighné Margitai Csilla igazgatóhelyettes vezette a változatos programú vetélkedőt. 

Forrás: Vmirjáncki József

Az iskola alsós diákjai a köszöntők után elénekelték a Magyar vagyok című dalt, amelyhez már az első feladat is kapcsolódott. Ezt követően a csoportok írásban, szóban, játékos formában, a legújabb technika eszközök felhasználásával válaszoltak a játékvezető által feltett, kiadott kérdésekre. Szükség volt a gyermekek megfigyelő, alkalmazkodó, lényeget kiemelő, kommunikációs képességére, mert a feladatokat csak úgy tudták megoldani. 

 

A zsűri tagjai Majosi Pálma, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ igazgatója, Dani Béla, Biharkeresztes polgármestere, Szűcs Viktor, Berekböszörmény polgármestere, Tóth Tibor, a Bihari Református Egyházmegye esperese, Nemes András, a Humán Racionális Innovatív Alapítvány elnöke, Pásztor Károlyné, a Berekböszörményi Kossuth Lajos Általános Iskola intézményvezetője voltak. 

Forrás: Vmirjáncki József

A több órás verseny végén Dani Béla polgármester – aki több mint tíz éve a vetélkedő zsűrijének tagja – értékelte a versenyt és átadta a Tankerület által felajánlott értékes könyvjutalmakat a versenyzőknek. A legjobban szereplő csoport a Berettyóújfalui József Attila Általános Iskolából érkezett. Tagjai a hetedikes Vágner Ágota, Balogh Zsuzsa, és Fábián Sára. Felkészítő tanáruk Herczegh Barna Lajos. Második helyen a Magyarhomorogi Szabó Pál Általános Iskola tanulói végeztek, Lesi Lara, Kerekes Réka, Győrffy Éva. Felkészítő tanáruk: Berdéné Takács Marianna. Harmadik helyezést a Szentpéterszegi Fekete Borbála Általános Iskola tanulói értek el. Karancsi Amanda Mária, Makula Kiara Patricia, Sali Annabella. Felkészítő tanáruk: Szabó Andrea Kitti. 

 

Szűcs Viktor, Berekböszörmény polgármestere örömét fejezte ki, hogy az iskola ilyen színvonalas vetélkedőt rendezett.

Gratulált az iskola tanulóinak és a pedagógusoknak. Két különdíjat ajánlott fel, amit az első helyezett és a házigazda csapat kapott meg. A Berekböszörményi Iskola versenyzői, Balogh Ferenc Botond, Gazsó Dominik, Rüff Dominik teljesítményükkel szintén harmadik helyezést értek el. Felkészítő tanáruk: Kanalasné Harasztosi Judit. Dani Béla polgármester két Osváth Pál könyvvel köszönte meg az iskola munkáját. A településen megrendezett vetélkedőn megjelent tanulók és felnőttek hasznosan töltötték a délutánt, tapasztalatot szereztek a későbbi versenyekhez, és sokat tanultak, hogy igaz legyen Kossuth Lajosnak, a Magyarok Mózesének gondolata. „A mi jó lehetett tegnap, ma rósz; a mi tegnap jókor volt, ma késő; a mi tegnap elég, ma kevés.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában