Sikertörténet és új kihívások

2022.04.20. 18:55

A háború miatt új vöröskeresztes munkára kell átállni

A Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete szerdán tartotta 2021. évi évértékelő küldöttgyűlését és a világnapi megemlékezését a Megyeháza Árpád termében.

Forrás: Czinege Melinda

Az eseményen Elena Ajmone Sessera, a Nemzetközi Vöröskereszt debreceni irodájának vezetője arról beszélt, fontos a sikeres együttműködés, főleg ebben a krízisidőszakban. Tudatta, a vöröskeresztes mozgalmon belül együttműködnek a nemzeti társaságokkal azért, hogy a második világháború óta látott legnagyobb humanitárius krízishelyzetet tudják kezelni.

Zákány Katalin – megyei elsősegélynyújtásvizsga-szervező koordinátor 
Forrás: Czinege Melinda

Kiemelte, egyik fő feladatuk, hogy a keresőszolgálat keretén belül segítsenek azoknak, akik elvesztették a hozzátartozóikat. Majd a Nemzetközi Vöröskereszt által felállított debreceni és ebesi raktárbázisról beszélt, itt fogadják a nemzetközi adományokat, s juttatják el a célállomásokra. Kiemelte az önkéntesek szerepét, akik fogadják az Ukrajnából érkezőket többek között Biharkeresztesen. Mint mondta, mellbevágó látni a vasútállomásra érkező menekülteket, ezért fontos, hogy azontúl, hogy az alapvető szükségleteiket kielégítik, megfelelő empátiával fogadják őket. Megköszönte a megyeiek munkáját, majd bemutatta az iroda új vezetőjét, aki péntektől veszi át a helyét. Martin Thalmann a következő három hónapot tölti Debrecenben.

Pajna Zoltán
Forrás: Czinege Melinda

Pajna Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott, az év 365 napján különleges figyelem szegeződik a szervezetre. – Különleges emberek önök, hiszen másokról gondoskodni, önzetlennek lenni, önkéntességet vállalni másokért mind szociális, mind egészségügyi tekintetben, valljuk be őszintén, nem sokan vállalják ezt – szólt a megjelentekhez. A közgyűlés elnöke arra is kitért, az orosz–ukrán háború kapcsán kiemelt figyelmet kapott a vöröskeresztesek munkája, mégis a háttérben vannak.

Fodor Antalné dr., a Magyar Vöröskereszt elnöke
Forrás: Czinege Melinda

2021 szeptemberétől a Magyar Vöröskereszt elnöke Fodor Antalné dr., személyében közel 80 év után újra női elnök van a szervezet élén. Úgy véli, a jelenlévők a nehéz helyzetben igazi csapatként állnak helyt, s erre büszkék lehetnek.

Dr. Lakatos Zoltán, a megyei vezetőség elnöke
Forrás: Czinege Melinda

A küldöttgyűlésen a megyei szervezet 2021. évi szakmai és mérlegbeszámolóját dr. Lakatos Zoltán, a megyei vezetőség elnöke ismertette. Többek között arról beszélt, a tavalyi évet alapjaiban meghatározta a járvány, az utóbbi két hónapban pedig ezt is felülmúlta az orosz–ukrán háború. 2021-ben a megyei szervezet nyilvántartásában 9338 tag szerepelt, sikerült elérniük, hogy többek fizették be a tagdíjat, 5071-en tettek így. Ismertette, a megyében 148 szervezetük volt, az önkéntesek száma nem változott, 940 fő aktív önkéntesük többek között a véradások szervezésében és az adománygyűjtésben vett részt. Kitért arra is, a pandémia második évében alternatív megoldásokat kerestek a célcsoportok segélyezésére, év közben személyes egyeztetéseket követően, kis létszámmal zajlott heti rendszerességgel adományozás. Az elnök a karácsonyi szeretetakciót sikeresnek értékelte, 1600-an vehettek át segélycsomagot a szervezet jóvoltából, a lakossági gyűjtéseken közel 5 ezer kilogramm adományt sikerült összegyűjteniük, ez meghaladta a 2020-as eredményt.

– Sikertörténet a közúti és munkahelyi elsősegélynyújtás-képzések megtartása. Sikeres évet zárt a megyei oktatási és vizsgaközpont a világjárvány miatti kötelező leállások ellenére, s dacára annak, hogy továbbra is versenyben állunk az autós iskolák tanfolyamaival – mutatott rá. Az év közepéig csak kis létszámú csoportokban oktathattak, összesen 81 alkalommal szerveztek szabadpiaci képzést, ebből 73 alkalom a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elsősegélynyújtás oktatása volt. Összes vizsgázójuk száma közelít az ötezerhez, éppen ezért minden nap teljes kihasználtsággal működött a központ.

Az elnök a véradásokról is beszélt, tudatta, 2021-ben sikerült javítani az előző év eredményein, 10 ezer 806-an mentek el vért adni, így 428-cal több véradót sikerült bevonzaniuk.

A szervezet gazdálkodásáról elmondta, a mérleg főösszege 128 millió forint. Lakatos Zoltán tudatta, pénzügyileg stabil állapotban van a megyei szervezet, annak ellenére, hogy 4 millió forint mínusszal zárták az évet; 162 millió forint bevételük, a ráfordításuk viszont 166 millió forint volt, ezt nagyban befolyásolták a Covid-kiadások.

Vadász Ferenc Attila
Forrás: Czinege Melinda

Új vezetőségi tagot is választottak a küldöttgyűlés, annak okán, hogy a püspökladányi terület elnöke, dr. Rákosi Endre elhunyt. A területi küldöttek március 28-án egyhangúlag megválasztották Vadász Ferenc Attilát, Püspökladány alpolgármesterét területi elnöknek és megyei küldöttnek, szerdán pedig megválasztották megyei vezetőségi tagnak.

Ujvárosy Andrásné megyei igazgató
Forrás: Czinege Melinda

Ujvárosy Andrásné megyei igazgató az ez évi főbb feladatokról beszélt. Ismertette, elkészítették munkaülés- és rendezvénytervet, azonban a háború miatt ezt felül kellett írniuk. A Magyar Vöröskereszt a háború kitörését követő napokban már lent volt az ukrán határon. A megyei szervezet Aranyosapátiban egy logisztikai és raktárbázist alakított ki, ahol fogadni tudták a nagy mennyiségű adományokat, emellett Biharkeresztesen, a vasútállomáson is helyt kellett állniuk.

Arra is kitért, a Magyar Vöröskereszt az egyetlen olyan szervezet, amely határokon átívelő keresőszolgálatot működtet. Hajdú-Bihar megye az egyik az öt megye közül, ahol keresőszolgálati terepmunkatársat is felvesznek. A megyei igazgató elmondta, 2022-ben készülni kell arra, hogy az ukrajnai bajbajutottak megsegítésével kapcsolatosan teljesen újszerű feladatokat kell ellátniuk.

KD

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában