Március 15.

2022.03.15. 10:59

Fellobogózva futott ki a nemzeti ünnepen a 140 éves Zsuzsi vonat

Az 1848. március 15-i forradalom tiszteletére az alkalomhoz illő díszítéssel, zászló- és madaras dekorációkkal robogott ki a debreceni Zsuzsi kisvasút mozdonya és szerelvénye kedden délelőtt a fatelepi állomásról.

Forrás: Vass Attila

A Napló munkatársa itt szólította meg Szabó Sándor Zsigmondot, aki a két gyermekével, az 5 éves Mariannal, valamint a 3 éves Sándorral gyönyörködött a mozdonyokban. Sikerült arra is engedélyt kapniuk, hogy a színben pihenő gőzöst is megcsodálhassák, és közben azt is megtudtuk, hogy most először utaztak a Zsuzsival.

A Szabó család | Forrás: Vass Attila

A nemzeti ünnepen Makóné Fogarasi Hajnalka, a Zsuzsi Erdei Vasút ügyvezető igazgatójának megnyitóját követően a látogatók népzenei, néptánc- és huszárbemutatókon vehetnek részt, ugyanakkor erdei túra és kézműves foglalkozás is gazdagítja a programokat. 

Forrás: Vass Attila

Március 15-én az utolsó vonat 13.30 órakor indul Hármashegyaljára, s onnan 15.30-kor megy vissza a debreceni Ruyter utcai Fatelepre.

Magyarország legrégebbi keskeny nyomközű erdei kisvasútja március 12-én, szombaton indította a 2022-es menetrend szerinti járatait. 

Forrás: Vass Attila

Ekkor szintén erdei túrával, kézműveskedéssel és kiállításokkal is kedveskedtek az idén 140 éves Zsuzsival utazóknak.

 

VA

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában