Egész Debrecenre hatással lesz

2022.03.29. 16:46

Egy történelmi beruházás első lépése: megkezdődtek a Civaqua-program munkálatai

Kósa Lajos: Debrecen felelős a környezetéért, és felelősen gondolkodik a jövőről is.

Forrás: Molnár Péter

A keddi, első kapavágással tevőlegesen is megkezdődtek a Civaqua munkálatai Balmazújváros közelében. A Tócót élővízzé varázsoló program első ütemének kivitelezéséről a helyszínen Kósa Lajos honatya elmondta, először különböző műtárgyakat helyeznek el a csővezeték nyomvonalán. 

Az ország legnagyobb vízrendezési beruházásának végcélja, hogy a Tócó élővíz legyen, és a Szentgyörgyi-erdő, az Apafa-erdő, a Nagyerdő majd később az Erdőspuszták is vízutánpótlással rendelkezzenek

– fogalmazott. Felidézte, hogy egykor a Tócónak olyan erős vízfolyása volt, hogy öt vízimalom működött rajta, és a Civaquának köszönhetően újra bőven lesz majd víz a patakmederben. Az első ütem 16 milliárd forintból valósul meg. Kósa Lajos hozzáette: Debrecen felelős a környezetéért, és felelősen gondolkodik a jövőről is.

Papp László, Kósa Lajos és Balázs Ákos a keddi sajtótájékoztatón | Forrás: Molnár Péter

Papp László: a tetteké a főszerep

 

Történelmi jelentőségű beruházás első lépéséhez értünk

– kezdte beszédét Papp László polgármester kedden a Civaqua-program első ütemének helyszínén. Felhívta a figyelmet a vízutánpótlás jelentőségére, majd felidézte, hogy már a 70-es években felmerült a terv, de eddig csak tervezgetések és hosszú beszédek voltak érzékelhetőek az előkészületekből.

Mától a tetteké a főszerep a kivitelezéssel kapcsolatban, mely egész Debrecen életminőségére hatással lesz

– hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy az a természeti környezet, amivel Debrecen rendelkezik, hatalmas érték, mivel a város területének több mint 34 százaléka erdő. Egy víz nélküli városban ennek az erdősült területnek a fenntartása, megőrzése, sőt fejlesztése külön kihívás, és a klimatikus viszonyok miatt nagyon kevés lehetőség van rá. Az első ütem tervei a kormány, a debreceni önkormányzat, az Országos Vízügyi Főfelügyelőség és a helyi szakemberek összefogásával készültek el, a közeljövőben megépülő csatornán keresztül másodpercenként akár 1200 liternyi vízhozammal érkezhet majd Debrecenbe a Tisza vize. 

 

A város északi részén, a Vezér utca környékén kisebb tározót is kialakítanak, a város délebbi részén, a Tócóvölgyben pedig parkot és tavat alakítanak ki.

Balázs Ákos alpolgármester elmondta, hogy már az első ütemben is új vizes élőhelyek jönnek létre, védett területekre érkezik majd meg a Tisza vize, emellett a kettes ütem előkészítésére is biztosították a szükséges forrást. Emlékeztetett A mi Civaquánk című ötletpályázatra, melynek legjobb elképzeléseit a későbbiekben meg fogják valósítani.

Elsőként a Tisza vize a Keleti-főcsatornán keresztül eljut a Tócó-patakba, ezt a vizet viszik majd el a második ütemben a Nagyerdőig, ahol víztároló kazettákat is kialakítanak. A harmadik ütemben kerül majd víz a város keleti részén lévő jóléti tavakhoz, víztározókhoz.

A Civaqua-program első ütemének kivitelezésére kiírt közbeszerzést a hajdúszoboszlói Aqua-General Szennyvíztechnológia-építő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte el. A cég két alvállalkozót von be a munkába, a debreceni Keviép Kft.-t és a tiszakécskei Duna Aszfalt Zrt.-t, 23 hónapjuk lesz a munka elvégzésére.

 

SZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában