2022.02.19. 16:25
Sült kolbász, hurka illata és közvetlen hangulat járta körbe az Egyháztáji Vásárt
Több év kihagyás után újraindította a Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet az eseményt.

Forrás: Czinege Melinda
Minden hónap harmadik szombatján különböző témájú köntösben mutatkozik meg a Hajdúság Éléskamrájával közösen megrendezett esemény a gyülekezet Leány utcai központjának udvarán, ahol helyi termelők és kézművesek árusítják portékájukat.
Oláh István lelkipásztortól megtudtuk, a februári házasság hetének tiszteletére megtartott alkalom azért is különleges, mert a gyülekezet életében először a presbitérium a lelkészekkel együtt egy jótékonysági disznótorral kötötte egybe az eseményt, ahol maguk készítették el az finomságokat. Megnyugtatóan közölte, hogy – bár maguk is értenek a főzés tudományához – segítségül hívtak egy hivatásos hentest és szakácsot.
Egyháztáji Vásár Debrecenben
Fotók: Czinege Melinda
Jajj, de jó, jajj, de finom
Így került hurka, kolbász, tepertő, toroskáposzta a kínálótálcákra, amit adomány fejében bárki megkóstolhatott. A bevételt jótékonysági célokra fordítják, ám ezzel még nem ért véget a nagylelkűség. A kondérban már rotyogott az orjaleves, amit elkészülte után hajléktalanoknak, rászoruló családoknak, nehéz helyzetben lévő időseknek osztottak szét a Kerekestelepi Református Egyházközösségben.
A közös jócselekedet mellett a másik hozadéka a vásárnak, hogy egy remek csapatépítő esemény.
Ezeken a kötetlen alkalmakon együtt vagyunk, jobban megismerjük a másikat, és a telített asztalnál építjük egymás lelkét – ismertette a szervező.
– A vásáron kritérium, hogy csak azok az árusok vehetnek részt, akik saját kézzel készített terméket hoznak magukkal. Amikor valaki eljön ide, nemcsak egy bevásárlókörutat tehet meg, hanem megismerkedhet a vállalkozás történetével, az előállítás menetével, de ami a legfontosabb: első kézből meggyőződhet arról, hogy a termék honnan érkezett, és milyen utat tett meg a család asztaláig – fejtette ki Oláh István.

Forrás: Czinege Melinda
Hurka és jóság illata
A vásárt valóban átjárja egyfajta szeretetteljes hangulat. A Hajdúság Éléskamráján nem a bevételből akar profitálni senki. Érezhetően nem a pénznek, hanem a jóságnak van súlya. Bevásárlásunk alkalmával ingyen kávét kaptunk a debreceni pörkölésű Zádor család kézműves kávéjából. Az Ízes Angyal standjánál álló hölgy ingyen felajánlotta a csípős ajvárt, mert nem tudott tízezresből visszaadni. Mint mondta, haszonszerzés helyett az autentikus ízek szeretné átadni: – Immár negyedik éve készítem ezeket a finomságokat. Kis tételben, fazékban, hagyományosan, ahogy a nagymamák csinálják – mesélte Tordáné Angéla.
A vásárban lévő portékák nem ismerik a tartósítószert sem. Adalékmentesen, friss házi tejből készülnek a sajtkészítmények is: – Mi is így élünk otthon, hagyományosan étkezünk, és így készítjük a termékeinket is. A sajtban csak házi tej, só és kultúra van, semmi mást nem teszünk bele. A krémtúróban sincs cukor, csak túró, joghurt és áfonya – mondta a derecskei Gyugosné Brigitta.
A vásárban megtalálhatóak a kézzel készített dísztárgyak, ékszerek, tészta, lekvár, kézműves csokoládék, méz, fűszerek, almaecet. A jó hangulat és a végtelen kedvesség pedig azt a szomorú tényt is feledtette velünk, hogy hamar elfogyott a toroskáposzta.
Hajnal László