Újabb munkálatok

2022.02.16. 18:22

Még tovább csinosítják az Újkertet

32,5 millió forinttal drágult az Újkert gazdaságélénkítő környezeti megújítása elnevezésű projekt kivitelezése; a szerződést február 9-én módosították – derült ki a február 15-ei Közbeszerzési Értesítőből.

Forrás: Napló-archív

Az önkormányzat beruházásának költsége így nettó 621 millió 301 ezer forintról 653 millió 796 ezer forintra nőtt. A munkát egy debreceni cég végzi.

 

A rekonstrukcióba bevont fejlesztési terület nagysága 117 ezer 728 négyzetméter. Az eredeti leírás szerint az egyébként előrehaladott állapotban lévő kivitelezés során közel 37 ezer évelő növényt ültetnek, 55 ezer négyzetméter fűfelület felújítása valósul meg. Öt játszótér és 4 ezer négyzetméternyi sportpálya is megújul. A parkokban 62 meglévő padot felújítanak, és 51 újat telepítenek, 42 hulladékgyűjtőt helyeznek ki. Emellett egy kutyafuttatót és egy KRESZ-pályát is kialakítanak, padkarendezés történik, a közbiztonság figyelésére pedig négy helyszínen 11 kamerát telepítenek.

 

A módosítást indokló pótmunkákat öt tételben sorolja fel az Értesítő, közülük többet balesetveszély elkerülése miatt kell elvégezni.

 

Eszerint a kivitelezés megkezdését követően a Böszörményi út 39-53. tömbbelső projektterületen található szánkódombon lévő felépítmények elbontása után vált láthatóvá, hogy annak tényleges geometriája lényegesen eltér a kiviteli terven szereplőtől. Újra megvizsgálták a csúszdákat, melyek szabványi megfelelőségét ellenőrizve szembesültek azzal, hogy az ide tervezett csúszdák biztonsági követelményeit tartalmazó szabvány a beszerzési eljárás időszakában megváltozott, a tervezett hosszú, egyenes csúszdákat csak iránytöréssel lehet megvalósítani, ami a szánkódomb rézsüjére tervezett teljes eszközpark áttervezését tette szükségszerűvé. A kivitelező elkészítette módosított ajánlatát, figyelembe véve azon megrendelői igényt is, hogy a fenyőmulcsos ütéscsillapító borítás helyett korszerű, esztétikus és könnyen karbantartható öntöttgumi burkolat készülhessen.

 

A közbeszerzési eljárás kezdete óta eltelt időszakban a szélsőséges időjárás következtében (csapadékszegény és tartósan forró nyár) a területen lévő faállomány állapota jelentősen leromlott, ami a területen lévő fák többlet gallyazását, esetleges kivágását tette szükségessé, a tuskók kiforgatásával, eltávolításával együtt. Az építési, területrendezési munkák előrehaladtával a sűrű aljnövényzet eltávolítását követően, illetve az építési előkészítő munkák során előkerültek a takarásból régebbi fa kivágásból a földben maradt tuskók, melyeket szintén el kell távolítani, hogy a tervezett létesítmények, növénytelepítések megvalósulhassanak.

 

A Nagydomb és a Doberdó – Görgey utcai tömbbelső projektterületeken a közbeszerzési eljárás megindítását követően a terebélyesedő fák gyökerének megemelkedéséből adódóan a környezeti hatások jelentős károkat okoztak a meglévő, de eredetileg megmaradónak tervezett járdák állapotában. Ezek javítása, a balesetveszély megszüntetése feltétlen szükségszerű.

 

Bár a Nagydomb megnevezésű területen lévő „Szánkódomb” nem része a projektnek, azonban látványában és funkciójában szervesen kapcsolódik előbbihez, a majdani felújított zöldfelülethez, szabadtéri színpadhoz. Ezért az önkormányzat részéről igényként merült fel a dombra felvezető hiányos és a közbeszerzési eljárás kezdete óta balesetveszélyessé vált lépcsősorok felújítása, a dombon a régi betonba állított félig elkorhadt rönksor maradványainak végleges elbontása, valamint a kikopott gyepfelület megújítása. Ezen pótmunkák elvégzése a balesetveszélyes állapot megszüntetése miatt feltétlenül szükségszerű.

 

A Görgey utcai játszótér mellett egy leromlott állapotú futópad található. A tervek szerint a meglévő beton alépítményre új ülőfelületek kerülnek, viszont a régi ülőfelület leszerelése és a pad előtti térkövek felszedése során nyilvánvalóvá vált, hogy ezek a fa deszkák és a térkövek adták az alépítmény stabilitását, ugyanis az alépítményi beton tartóelemek kiborultak, megrepedtek, így a költségvetésben meghatározott bontások után csakis komoly felújítás árán hozható használható állapotba. Felújításának műszaki szükségessége nyilvánvaló – indokol a dokumentum. 

 

SzT

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában