Kiemelt beruházás

2022.02.13. 15:38

Kiírták a közbeszerzést Hajdúszoboszló vadonatúj multifunkciós csarnokára

Forrás: Facebook / Czeglédi Gyula

Megjelent a közbeszerzési kiírás az Európai Közbeszerzési Értesítőben Hajdúszoboszló új multifunkciós csarnokának teljes körű kivitelezésére, adta hírül Facebook-oldalán Czeglédi Gyula. A város polgármestere a posztban megjegyzi, a beruházás nagyságát mutatja, hogy 2022-ben nemzetgazdasági szempontból is kiemelt jelentőségűvé nyilvánították.

Az új csarnok elsősorban konferenciaközpontként fog üzemelni, azonban sport- és kulturális rendezvények, valamint kiállítások rendezésére is alkalmas lesz.
Mint az a bejegyzésben olvasható, Bodó Sándor országgyűlési képviselő szerint fontos, hogy a város nyitni tudjon egy új irányba. Jelenleg nincs olyan létesítmény, ahol jelentősebb kulturális rendezvényt vagy konferenciát meg tudnának tartani, így ez nagy hiánypótlás lesz majd, mutatott rá Czeglédi Gyula, aki arról is írt, hogy hamarosan elkészül és bemutatják a projekt megvalósíthatósági tanulmányát, „mely alapján eloszlathatjuk azokat az aggodalmakat, melyek a komplexum fenntartásával kapcsolatban megfogalmazódtak”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában