Helyi közélet

2022.02.07. 17:30

Kezdődhetnek Debrecenben a fásítások, véderdő-telepítések

Négy városrészben összesen csaknem 22 ezer juhart, oszlopos tölgyet, kislevelű hársot és mezei szilt is ültetnek.

Forrás: illusztráció / Napló-archív

Ötéves erdősítési programra és a kapcsolódó munkákra hirdetett nyílt, ajánlatkérő közbeszerzési eljárást a debreceni önkormányzat. A február 7-i Közbeszerzési Értesítőben megjelent felhívás szerint a teljesítés helye: a Vincellér és a Derék utca meghatározott részei, valamint a Vértessy-kúria környéke. Az ajánlattétel, illetve részvétel jelentkezési határideje 2022. március 7-én jár le.

 

Az erdősítések között a 646B és 646C jelű erdőrészleteket kell erdősíteni, összesen 2,5 hektáron, 20 ezer juharcsemete telepítésével. Az erdősítés részeként teljes terület-előkészítés szükséges, amelybe beletartozik az illegálisan lerakott és egyéb hulladékok összegyűjtése, elszállítása; az erdőtelepítést akadályozó fás szárú növényzet eltávolítása és az annak során keletkező zöld hulladék elszállítása, kaszálás, szárzúzás. A területelőkészítést követően az önkormányzat elvégezteti a terület lőszermentesítését.

 

Régészeti megfigyeléssel

 

A teljes talajelőkészítés a teljes területen magában foglalja a tárcsázást, mélyszántást és szántáselmunkálást. A talajelőkészítő munkák végzésekor régészeti megfigyelés szükséges. Eszerint az erdőtelepítéshez kapcsolódóan a régészeti lelőhelyeken a talajelőkészítő földmunkák (tuskózás, szántás, boronálás, humuszmentés, talajfúrás, földtömeg kiemelése stb.) csak régészeti megfigyelés mellett végezhetők. A régészeti megfigyelés révén azonosított régészeti jelenségek feltárását és dokumentálását biztosítani kell. A régészeti megfigyelés eredményeit bemutató dokumentumot az örökségvédelmi hatósághoz be kell nyújtani. Az örökségvédelmi engedély alapján végezni tervezett tevékenység tényleges végzésének megkezdését a megkezdést megelőzően tíz nappal az örökségvédelmi hatóságnak be kell jelenteni. A régészeti megfigyelést a Déri Múzeumtól kell megrendelni.

A munkák a tervek szerint 2022. április 1-től 2026. december 31-ig tartanak. A területelőkészítés elvégzését azonnal jelezni kell az önkormányzatnak, amely visszaveszi a munkaterületet, majd külön szerződés alapján elvégezteti a terület lőszermentesítését.

Az erdősítési munkálatokat a terület- és talajelőkészítési munkálatok befejezését és elfogadását követő 15 napon belül kell elkezdeni. Az erdőnevelési munkák az elegyfajok telepítése mellett az adott évekre meghatározott számú tárcsázást és kapálást is magukban foglalnak.

 

Komposzttal dúsítani

 

A Debrecen nyugati részére megrendelendő fásítások teljesítésének fő helyszíne a Vezér utca közelében lévő, megadott terület, továbbá a Vértessy-kúria környékének bizonyos részei. A fásítási munkálatokat 4,45 hektáron, 725 db faiskolai díszfa ültetésével kell végezni, hasonlóan a fenti területek erdősítéséhez, és ugyancsak régészeti megfigyeléssel. A telepítendő fák ültetési helyeinek kitűzésekor 6 méteres sor- és 6 méteres tőtávval kell számolni. Minimum 60 x 60 cm-es, de lehetőség szerint 80 x 80 cm-es ültető gödrök alakítandók ki.

 

Az ültetéskor teljes talajcsere szükséges, az ültetőgödörbe visszahelyezett talaj javításával, tápanyag-utánpótlással, komposzttal való dúsítással, lassú lebomlású kombinált műtrágya hozzáadásával. A 10/12 cm törzskörméretű földlabdás vagy konténeres faiskolai csemeték szakszerű ültetését úgy határozták meg, hogy a Vezér utca közelében a 19385/2 hrsz.-ú ingatlanra 55 oszlopos tölgy, 35 kislevelű hárs kerül, a Vértessy-kúria környékén a 14914 hrsz.-ú ingatlanra 120 kislevelű hárs, 120 ezüsthárs, 30 mezei szil, míg a 14983 hrsz.-ú ingatlanra 175 kislevelű hárs, 170 ezüsthárs, 20 mezei szil.

 

Gondozni kell a csemetéket

 

Az elültetett facsemeték 3 oldali karóval történő megtámasztását, a karók áthidalóléccel történő rögzítését biztosítani kell. Facsemeték törzsére törzsvédelem érdekében a karókhoz történő rögzítéshez jutaszövetet kell elhelyezni, a facsemetéket a karókhoz természetes anyagból készült kötözőanyaggal kell rögzíteni.

A vállalkozónak teljes körű garanciát kell vállalnia a beszerzett faiskola csemeték méretére és minőségére.

A vállalkozónak növényútlevelet vagy származási igazolást szükséges csatolnia a származás és a fajtaazonosság igazolásaként. Ha az elültetett faegyedek 3 éven belül kipusztulnak, akkor gondoskodni kell azok pótlásáról. Ez a munka is 2022. április 1. és 2026. december 31. között zajlik a tervek szerint.

 

Előírás ugyanakkor az is, hogy a fásítási munkálatokat a Vezér utca közelében a 19385/2 hrsz.-ú ingatlanon, valamint a Vértessy-kúria környékén 14914, 14983 hrsz.-ú ingatlanokon a munkaterület átadását követő 60 napon belül kell elvégezni. A telepített facsemeték növényápolási munkái között gondoskodni kell a kellő öntözésről, tápanyag-utánpótlásról metszésről, valamint a szükséges gyommentesítésekről, gomba és rovar elleni növényvédelmi beavatkozásról, a lemosó permetezésekről is. Kipusztulás esetén pótolni kell a csemetéket.

 

VA

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában