Magyar segítség

2022.01.14. 20:37

Védelmi tapasztalatszerzés, éles körülmények között

Az Európára nehezedő illegális migrációs nyomás csökkentése érdekében Magyarország katonákat küld Maliba és Nigerbe – döntött az Országgyűlés november 9-én.

Forrás: Illusztráció / MW-archív

Forras: Illusztráció / MW-archív

Az ezzel kapcsolatos, a Takuba alkalmi harci kötelékben történő magyar katonai szerepvállalásról Rejtő nyomában – a Száhel migrációs válsága és a magyar katonai szerepvállalás címmel tartott sajtónyílvános szakmai rendezvényt a Mathias Corvinus Collegium Debreceni Képzési Központja szerdán.

 

Konkrét cél

 

Az eseményen Marsai Viktor, az MCC Migrációkutató Intézetének kutatási igazgatója elmondta, az év első negyedétől a Magyar Honvédség – a francia haderővel közreműködésben – kiképző, tanácsadó, támogató, és mentoráló feladatokat lát majd el. – Ez egy már majdnem harci intenzitású művelet. Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a Magyar Honvédség új Afganisztánja lesz, ahol a katonák olyan tapasztalatokat szerezhetnek éles harci körülmények között – de még elfogadható kockázat mellett – amire igazából más műveletben nincs lehetőség. Elkísérik a harcba a szereplőket, a hátsósorban maradva, és ha a helyzet úgy hozza, ugyanúgy tűzharcot fognak vívni.


Mint elhangzott (bár az országgyűlési felhatalmazás 80 főre terjed ki), hatvankét katonát telepítenek a Takubába, elsősorban különleges műveleti erőket. – Ami a katonai szerepvállalást tekintve a magyar külpolitika szempontjából fontos: az a kormányzati álláspont, hogy nem a válságokat kell ideimportálni, hanem a megoldásokat kell odavinni. Ez ennek egy markáns eleme. Fontos, hogy például a dzsihadista szervezetekkel szemben a külső erők támogassák a mali és nigeri kormányerőket, a Takuba-művelet ezt célozza – hangsúlyozta Marsai Viktor.


Romló állapotok


A szakember az előzményekre is kitért. – A Száhel kapcsán azt kell látnunk, hogy komoly strukturális kihívások vannak, amelyek összekapcsolódnak közép-, illetve rövid távú kihívásokkal is. A klímaváltozás, a túlnépesedés, a törékeny államiság: ezek voltak, vannak, és lesznek is még egy darabig. Ugyanakkor a helyzet az elmúlt években romlott meg drasztikusan. Malit egy afrikai mintademokráciaként tartották számon. 2011 végén, 2012 elején azonban Líbiából hazatértek azok a tuareg zsoldosok, akik Kadhafi zsoldjában harcoltak az Arab Tavasz alatt, és bedöntötték Észak-Malit. A gyenge államisághoz kötődően a probléma velejét az jelentette, hogy Malinak nem volt olyan hadereje, amivel ezt megakadályozza. Ráadásul a térségben már nagyjából akkor 10 éve jelenlévő dzsihadista csoportok rájöttek, ha összeomlik egy állam, van mit keresniük. Ráépülve erre az alapvetően szekuláris, etnikai jellegű felkelésre gyakorlatilag Észak-Malit no-go zónává változtatták. Az elmúlt évtizedben a mali kormány és a nemzetközi szereplők sem tudtak érdemben javítani a helyzeten, sőt az inkább romlott, átterjedve Nigerre és Burkina Fasora.

Forrás: migraciokutato.hu

Marsai Viktor szerint ebben nagyon nagy felelőssége van a mali kormányzatnak is: ahol ezek a csoportok tevékenykednek, azok az ország északi területei, miközben a gazdaság zöme délre, Bamako környékére összpontosul, és az ottani bambara elitet nem nagyon érdekli, hogy a tuareg, arab, és fuláni csoportokkal mi van fent északon. Illetve a külső szereplők felelőssége: a mali emberek azt mondják, hogy a franciák nem harcolnak eléggé, mert nyilván minél keményebben harcolnak, a veszteségek annál nagyobbak, miközben Párizsban is választások lesznek idén.

 

Párizsnak az az erőfeszítése, hogy kicsit europalizálja ezt az ügyet, hogy ne csak egyedül tevékenykedjenek. Nem puszta tehermegosztás ez, a franciák megítélése egyre rosszabb a régióban: gyarmatosítók voltak, volt pár olyan politikai húzásuk, amit a helyi elit nem nézett jó szemmel, és a lakosság sem. Ezért is kell, hogy ne francia, hanem európai projektként jelenjen meg.

 

Nagyon komoly probléma továbbá, hogy ez egy geopolitikai vetélkedésnek is a terepe lett: Oroszország jól látható módon építi fel az észak-afrikai, és száheli jelenlétét, próbálva kiszorítani a nyugati szereplőket politikailag, gazdaságilag, valamint biztonsági szempontból. Egy olyan küzdelem zajlik, ahol a nyugati és keleti szereplők számára a stratégiai pozíciójuk a fontos, és ebben gyakran elvész az a szempont, ami a mali lakosságnak lenne jó, ez pedig nem segíti az együttműködést – mondta.

 

Van remény

 

A szakember szerint nem egy Mission Impossible-ről van szó. – Ha a dzsihadista felkeléseket nézzük, néhány ezer ember dönt be egy 20 milliós országot, tehát van esély az előrelépésre. Az kellene, hogy a mali elit kicsit megbékéljen önmagával, és eldöntse, mi a fontos számára, és mi nem. Ennek egyelőre nem látszanak a jelei, de ez bármikor megváltozhat. Fontos látni, hogy Malit szokták Afganisztánhoz, vagy Szomáliához hasonlítani – itt azonban egy sokkal jobban működő államszervezet van. Bamako egy működő város, lehet sétálni az utcán. Vannak tehát alapok, amelyekre lehet építkezni, gazdasági struktúrák, potenciálok az országban. Nem reménytelen, hogy megoldást lehessen találni.


Marsai Viktor szerint az elmúlt években – függetlenül attól ki mennyire transzatlantista, vagy nem, mennyire keresi Washington kegyeit, vagy nem – az világosan látszik (az Obama-adminisztráció óta), hogy az Egyesült Államok stratégiai fókusza a Csendes-óceán felé fordul el. – Európa eddig nagyon kényelmes pozícióban volt: ha nagy baj van, az amerikaiak jönnek, és megmentenek... Ez a korszak, ha nem is szűnik meg, de ilyen mértékben nem lesz fenntartható. Európának a saját védelmi képességeit kell megerősítenie, elérni, hogy bevethetőek legyenek távoli térségekben is. Nem az az elsődleges probléma, hogy egy szűk értelemben vett – például orosz – agresszióval szemben nem tudná megvédeni magát. Amiben a leggyengébbek vagyunk, az az úgynevezett erőkivetítő képesség, hogy katonákat vigyünk el több ezer kilométerre, hónapokra-évekre, és ott fenntartsuk a műveletet. A kulcskérdés tehát a logisztika – összegezte. 

 

PSZ

 

Ezek is érdekelhetik