Helyi közélet

2022.01.24. 13:52

Szakmai nap Hajdúböszörményben: továbbtanulás és lehetőségek a közművelődésben

Forrás: Bekecs Sándor

– A mai rendezvénnyel a fő célunk az, hogy egy helyzetképet rajzoljunk fel arról, hogy hol tart ma a magyar közművelődés, milyen fejlesztési, illetve fejlődési irányok vannak benne, és ebben a szakemberek és a fiatalok, tehát a leendő szakemberek hogyan találhatják meg a helyüket – ismertette lapunk érdeklődésére Juhász Erika, a Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési igazgatója, a Debreceni Egyetem Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszékének vezetője.

 

Mint kifejtette, szeretnének a résztvevőknek karrierépítési tanácsot adni, bemutatni számukra azt, hogy milyen lehetőségek vannak a közművelődési pályán. A hétfői szakmai napon előadások és műhelymunkák várták a szakmabelieket és az érdeklődőket.

Juhász Erika
Forrás: Bekecs Sándor

– Az előadásomban elsősorban azt szeretném felvázolni, hogy ahhoz, hogy egy erős szakmát tudjunk építeni a közművelés területén, ahhoz legalább négy dolog folyamatos fejlesztésére van szükség. Ebből az egyik az intézményrendszer fejlesztése – mutatta be kérdésünkre Juhász Erika. – A közművelődésben törvényi garanciák vannak arra, hogy mely településtípusban milyen intézményi elvárások vannak, ott milyen infrastruktúrával, nyitvatartással kell rendelkeznie ezeknek az intézményeknek – tette hozzá.

 

A második területként a szakemberek képzését emelte ki. Mint fogalmazott: nem lehet semmilyen szakterület sem tartós a megfelelően képzett humánerőforrás nélkül. – Ezekhez képzésekre, tanulmányutakra és konferenciákra van szükség, amelyek megmutatják, hogy milyen lehetőségek vannak a közművelődésben a szakemberek számára – emelte ki.

Forrás: Bekecs Sándor

– A harmadik fejlesztendő irány maga a tevékenységi-rendszer. A közművelődés úgynevezett alapszolgáltatások mentén szervezi a tevékenységét. Minden település a méretéhez és a lakossági igényekhez igazodva állít össze egy közművelődési szolgáltatási kínálatot – sorolta a szakember. Az előadásában bemutatta azt is, hogy ezekre a szolgáltatásokra napjainkban mi a jellemző és milyen irányt vettek a pandémia ideje alatt. Előadásának negyedik témaköreként pedig bemutatta, hogyan alakult a közművelődés finanszírozása az elmúlt 10 évben és mik a további lehetőségek benne.

 

A szakmai nap kezdetén Kiss Attila polgármester köszöntötte a főként pályaválasztás előtt álló helyi középiskolás fiatalokat. A városvezető beszédében felidézte, az 1990-es évek elején a településen még nem volt olyan széles választéka a kulturális programoknak, mint manapság. – Az MHSZ régi székházában kezdtünk el egy klubot szervezni akkoriban. Ez volt a Hajdú You Do Klub és többek között ebből nőttek ki a mostani fesztiválok, rendezvények egy része – tekintett vissza a polgármester. 

Kiss Attila
Forrás: Bekecs Sándor

Kiss Attila elmondta azt is, hogy ő maga is közösségszervező szakon végzett korábban és az ott megszerzett tudást a jelenlegi munkája során is hasznosítani tudja. – A rendszerváltás óta most kezd el egy olyan polgári, modern gondolatrendszer kialakulni ezen a területen is, mint más tudományos területeken, amely hosszú távon a jövőjét is meg tudja alapozni a kulturális szakmának – emelte ki a városvezető.

 

A Szabadhajdú Közhasznú Nonprofit Kft., a Debreceni Egyetem Művelődéstudományi Tanszéke és a Nemzeti Művelődési Intézet által közösen szervezett A közművelődés helyzetképe és karrierlehetőségei szakmai napon az intézet szakemberei, intézmények vezetői tartottak előadásokat és műhelymunkákat az érdeklődőt számára.

 

BS

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában