Jogosítvány

2022.01.07. 12:07

Már nem kell hónapokat várniuk a vizsgázóknak

A tanulólétszám még okoz némi fejtörést a gépjárművezető-oktatóknak, de már lényegesen javult a helyzet.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

A mai napig érezhető annak hatása, hogy a koronavírus-járvány berobbanását követően – 2020. március 19-től – mintegy két hónapon át szüneteltek a közlekedési vizsgák.

Emiatt az érintett szolgáltatók, személyek nem tudták megszerezni, megújíttatni, meghosszabbíttatni a közlekedési bizonyítványokat és engedélyeket.

Laikusként azt gondolnánk, hogy egyes, csaknem két évvel ezelőtti rendelkezések – kötelező leállás – már nem befolyásolják az autósiskolák működését, azonban ez nincs így. Az igaz, hogy már nem kell 3-4 hónapokat várakozniuk a jogosítványszerzőknek, viszont hiába eltelt két esztendő, az intézmények még most is azon vannak, hogy behozzák a lemaradásukat.

 

Kevesebbet kell várni

 

Koroknai Imre, az egyik debreceni autósiskola vezetője a Naplónak elmondta, a tanulólétszám jelenleg okoz némi fejtörést, de lényegesen javult a helyzet. – Nem tudtuk még teljesen utolérni magunkat, viszont gyakorlati oktatásra tudunk felvenni olyan tanulókat, akik 1-2 hónapja sikeresen teljesítették az elméleti vizsgát. Tehát jóval kevesebb a várakozási idő, mint egy évvel korábban – fogalmazott lapunknak nyilatkozva. – Autósiskolánkba az előző esztendőben 1067 tanuló iratkozott be, s csaknem 65 százalékuknak lett meg a jogosítványa, a többiek remélhetőleg idén kézbe kapják vezetői engedélyüket – jegyezte meg Koroknai Imre. – Vannak időszakok, amikor megnövekszik az érdeklődés a jogsiszerzés iránt, ezek leginkább a nyári hónapok. Ezzel az a fő gond, hogy a legtöbb fiatal úgy véli: ha júniusban beiratkozik, akkor nyár végére már vezetheti a „saját” autóját, viszont ez nagyon ritka – hangsúlyozta a szakember. Rámutatott arra is, hogy célszerű már most, januárban elkezdenie a tanulást annak, aki ebben az évben szeretné megszerezni a jogosítványt.

 

Akár három hónap alatt

 

– Ha valaki valóban eltökélt, és rászánja az időt, akkor bő három hónap alatt el tudja sajátítani a tudnivalókat, és sikeres vizsgát tud lenni. Ennek ellenére most is azt mondom, hogy ne a nyári időszakra tervezzünk, lépjünk mihamarabb, hogy ne teljen el sok idő a számonkérések között – mondta.

 

NE

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában